2010. április. 27. 10:48 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 27. 10:45 Világ

Tagadja a srebrenicai népirtást a boszniai szerb kormányfő

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) miniszterelnöke nyíltan tagadta egy szerb lapnak adott nyilatkozatában, hogy népirtás történt volna a kelet-boszniai Srebrenicában.

Valójában 3500 áldozat volt, a hivatalosan megállapított 8000 helyett - idézte kedden Dodikot a Novosti című belgrádi napilap. "Nem fogadhatjuk el, és soha nem is fogjuk elfogadni, hogy az esetet népirtásnak minősítsék" - szögezte le a kormányfő. Azt állította, bizonyítéka van arra, hogy a halálos áldozatok listáján szereplő emberek közül "több mint 500 még életben van". További 250 felételezett áldozatot nem is Srebrenicában öltek meg - folytatta Dodik. A srebrenicai áldozatok hozzátartozóit még ma is az emlékhely temetőjében temetik el, és úgy állítják be, mintha ők is a mészárlás során vesztették volna életüket - tette hozzá.

A hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette a srebrenicai mészárlást, amelyet a II. világháború óta Európában elkövetett legsúlyosabb háborús bűntettként tartanak számon. A boszniai szerb hadsereg 1995 júliusában, a srebrenicai ENSZ-protektorátus elfoglalása után becslések szerint mintegy 8000 muszlim férfit és fiút ölt meg. A fő felelős, Ratko Mladics akkori boszniai szerb főparancsnok még ma is bujkál az igazságszolgáltatás elől.

A boszniai Szerb Köztársaság vezetői idén április 19-én közölték, hogy felülvizsgálják a Srebrenicában meggyilkoltak mintegy 7800 fős listáját, amelyet szerintünk 2004-ben a nemzetközi közösség "nyomása alatt" állítottak össze. "Célunk nem a bűncselekmény megkérdőjelezése. Egy ember meggyilkolása is sok" - hangsúlyozta akkor Milorad Dodik kormányfő.

Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze kedden tesz látogatást a Srebrencia közelében fekvő Potocari emlékhelyen. A srebrenciai mészárlás ellentétes érzelmeket vált ki Szerbiában is. Április 26-án a Press című újság egy reprezentatív felmérés eredményét ismertetve arról számolt be, hogy a szerbek mindössze harmada, 33 százaléka támogatja parlamentjük bocsánatkérését a srebrenicai vérengzésért. Emellett a megkérdezettek 57 százalékos többsége ellenezte, hogy elfogják és a hágai Nemzetközi Törvényszéknek átadják a boszniai szerbek volt katonai parancsnokát, Ratko Mladicsot.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.