2010. április. 18. 20:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 18. 20:11 Világ

Eroglu megnyerte az elnökválasztást Észak-Cipruson

Az észak-ciprusi szakadár török államalakulatban vasárnap megrendezett elnökválasztását Dervis Eroglu, a jelenlegi elnök kihívója nyerte meg.

 A vasárnapi választáson az urnák lezárását követően viszonylag gyorsan, három órával később már csaknem befejezték a szavazatok összesítését, amely alapján a hét jelölt közül Dervis Eroglu kormányfő  50.3  százalékkal megnyerte a választást, a szavazatok közel 43 százalékával a második helyen végzett Mehmet Ali Talat hivatalban lévő elnökkel szemben. Több mint 164 ezer választópolgár járulhatott az urnákhoz.

Megfigyelők szerint Eroglu győzelme megnehezíti a szigetország egyesítéséről a görög cipriótákkal folyó tárgyalásokat, amelyeken az utóbbi hetekben Talat eredményt könyvelhetett el. Eroglu ugyan maga is a tárgyalások folytatása mellett van, azonban az ő álláspontja elfogadhatatlan a görögök számára. Amennyiben nem sikerül megállapodásra jutni az ENSZ közvetítésével folyó egyeztetéseken, akkor a szigetország déli része - amely az Európai Unió tagja - megvétózza Törökország uniós csatlakozási aspirációit is. Az ENSZ  április vége előtt vonja meg a tárgyalások mérlegét. Egy névtelenül nyilatkozó diplomata szerint "sokan látják úgy, hogy ez (a megállapodás) elérhető közelségben van, és amennyiben most elmarad, akkor nehéz lesz megmondani, mikor adódik újabb alkalom."

Az eddigi tárgyalásokon megállapodás született arról, hogy a föderációs berendezkedésű Ciprus két állam szövetségéből áll majd. Ezzel szemben Eroglu két külön állam laza partneri kapcsolatában  gondolkodik. Utóbbit a görög ciprióták kategorikusan elutasítják, mert az bebetonozná a sziget megosztottságát.  Ciprus déli része 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, egy héttel azt követően, hogy április 24-én a ciprusi török közösség megszavazta a szigetország egyesítéséről kidolgozott ENSZ-tervet, amelyet azonban a görög közösség ugyancsak referendumon elutasított.  Ciprus 1974-ben szakadt ketté, amikor egy görög puccskísérlet nyomán Törökország megszállta a sziget északi részét, hogy  megakadályozza a mediterrán ország egyesülését Görögországgal. Észak-Ciprust egyedül Törökország ismeri el önálló államként.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.