2010. március. 12. 14:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. március. 12. 14:10 Világ

Csaknem halálra kínzott egy idős asszonyt két 13 éves német fiú

Valóságos sokkot okozott és büntethetetlenségük kapcsán hatalmas vitát keltett Németországban két 13 éves fiatal, akik müncheni otthonában órákon keresztül csaknem halálra kínozoztak egy 83 éves, demenciában szenvedő idős asszonyt.

Az eset a hét elején történt, és napokkal később derült rá fény. Péntekre azonban óriási vita kerekedett amiatt, hogy a két fiatal kora miatt büntetőjogilag nem vonható felelősségre. A német rendőrség pénteki közlése szerint feltehetőleg a pénzszerzés utáni vágy volt az indíték, amiért a két 13 éves tettét elkövette. A két fiatal hétfőn kora délután hatolt be az idős asszony lakásába, akinek szemébe folyékony fűszert és parfümöt, szájába pedig borotvahabot spricceltek. Ezután arra kényszerítették őt, hogy fél liter pálinkát igyon meg, majd a földön fekvő, teljesen magatehetetlen asszonyt levizelték, és többször megtaposták.

Órákkal később elhagyták az idős hölgy otthonát, egyikük azonban édesanyjának beszámolt a történtekről, aki értesítette a rendőrséget. A 83 éves asszony túlélte a bántalmazást, jelenleg kórházban ápolják, de minden valószínűség szerint látása maradandó károsodást szenved. A két fiú korábbról ismerte az áldozatot, a bevásárlásban segített neki, azonban megszakadt a kapcsolatuk. A két fiú közül az egyik azóta pszichiátriai kezelés alatt áll. Egyes hírek szerint mobiltelefonjukkal filmre vették a kínzásokat, amit a rendőrség - bár a telefonokat elkobozta - hivatalosan egyelőre nem erősített meg.

A fiatalkorúak büntetőjogi felelősségre vonása Németországban 18 évtől engedélyezett. A történtek nyomán számos követelés hangzott el a korhatár akár 12 évre történő leszállítására. Egyes szervezetek pedig azt sürgették, hogy az ilyen jellegű bűncselekményeket elkövető, de büntetőjogilag koruk miatt felelősségre nem vonható fiatalokat helyezzék azonnal állami gondozás alá.

 

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.