2010. február. 13. 10:13 MTI Utolsó frissítés: 2010. február. 13. 10:15 Világ

Dán turistabusz szenvedett súlyos balesetet Németországban

Hárman életüket vesztették buszbalesetben szombat hajnalban Németországban, Szász-Anhalt tartomány egyik autópályáján - közölte a rendőrség.

Több utast súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. A dán turistabusz Berlin felől tartott München irányába az A9-es autópályán 66 utassal, amikor éjjel egy óra körül ismeretlen okból - állítólag előzés közben - letért az útról, és felborult.
   
A baleset után az autópályát mindkét irányban lezárták, a forgalmat elterelték, de Berlin irányába így is nagy dugó alakult ki.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.