2010. január. 06. 15:22 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 06. 16:24 Világ

Korrupt újságíró kapott 16 év börtönt Kínában

Tizenhat évi börtönre ítéltek Kínában egy újságírót, aki kenőpénzt fogadott el, hogy eltussoljon egy bányarobbanást, amely a 2008-as pekingi nyári olimpia előtt néhány nappal történt - közölte szerdán ügyvédje.

Az észak-kínai Hopej (Hebei) tartományban azzal vádolják egy bánya tisztviselőit, hogy holttesteket szállítottak el, bizonyítékokat semmisítettek meg, és 380 ezer dollárnak megfelelő összeget fizettek újságíróknak, hogy ne számoljanak be egy bányarobbanásról. A balesetben, amely 2008 júliusában történt, meghalt 34 bányász és egy bányamentő. Az esetről három hónapig hallgattak. Li Csüncsi (Li Junqi), egy gazdasági lap helyi irodájának vezetője az első a tíz újságíró közül, akit a botrányos ügyben elítéltek. A férfi 29 ezer dollárnak megfelelő pénzt kért azért, hogy hallgat a bányarobbanásról.

Ügyvédje elismerte, hogy védence pénzt vett át, de, mint mondta, az nem csúszópénz volt, Li ugyanis nem saját bankbetétjeként helyezte el, hanem az újság számlájára utalta át. Így nevetséges az, hogy ezt a bíró hallgatási pénznek nevezte - mondta a védő. Legkevesebb 48 tisztviselő, köztük rendőr, munkavédelmi tisztviselő, a megyei kormányzat vezetője ellen emeltek vádat kenőpénzek kifizetése vagy elfogadása miatt.

Kínában tisztviselők gyakran csúszópénzt fizetnek magasabb rangú vezetőknek, hogy elkerüljék a vizsgálódást és a későbbi elbocsátást. Sok esetben az újságírók tisztviselőket zsarolnak azzal, hogy feltárják egy eset hátterét, ha nem kapnak fizetséget a hallgatásukért. Ezeket a kifizetéseket általában hirdetéseknek vagy előfizetéseknek álcázzák. A helyi tisztviselőknek különösen érdekük volt az ügy elhallgatása a 2008. évi nyári olimpia előtti országos biztonsági kampány idején, amikor a kormányzat arra törekedett, hogy Kína a legszebb arcát mutassa a világnak.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.