Clinton: bátorítóak a szövetségesek eddigi csapatfelajánlásai
Bátorítónak nevezte az amerikai külügyminiszter a szövetségesek eddigi csapatfelajánlásait, amelyeket annak nyomán tettek, hogy az Egyesült Államok bejelentette: 30 ezer fővel növeli katonáinak számát Afganisztánban.
Hillary Clinton péntek hajnalban érkezett Brüsszelbe, hogy részt vegyen a csütörtökön kezdődött NATO-külügyminiszteri értekezlet második napján. A pénteki ülésnapon az atlanti szövetséghez tartozó államok azoknak az országoknak a képviselőivel közösen vitatják meg az afganisztáni teendőket, amelyek nem tagjai a NATO-nak, de részt vesznek a NATO vezette afganisztáni nemzetközi erőben, az ISAF-ban.
Brüsszeli érkezési nyilatkozatában Clinton azt mondta, hogy a következő napokban további csapatfelajánlásokra számít a szövetségesek részéről. Barack Obama amerikai elnök stratégiájának az a lényege, hogy az újabb katonák Afganisztánba küldésével párhuzamosan fel kell gyorsítani az afgán erők kiképzését és felkészítését a tálib lázadók elleni önálló harcra. Az Egyesült Államok 2011-től szeretné megkezdeni erőinek kivonását a közép-ázsiai országból.
A NATO-országok külügyminiszterei pénteken Brüsszelben külön találkoznak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is. Diplomaták előzetes jelzése szerint három dokumentumot írhatnak alá. Az egyik a globális biztonság elleni fenyegetések közös értékeléséről, a második a NATO-orosz együttműködés 2010-es terveiről, a harmadik a NATO-Oroszország Tanács intézményének jövőjéről szól.
Az előkészületeket egy ideig beárnyékolta az a nézeteltérés, hogy a NATO az oroszokkal intézményesített kétoldalú fórumon nem kívánja megvitatni az "új európai biztonsági architektúrára" vonatkozó moszkvai javaslatokat. Végül az oroszok elfogadták azt a NATO-álláspontot, hogy e témakörnek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a megfelelő vitafóruma - mondták diplomaták.
Oroszország támogatja a NATO vezetésű nemzetközi erők afganisztáni erőfeszítéseit, mert az iszlám szélsőségesek esetleges további térnyerését saját magára nézve is veszélyesnek tartaná.