2009. december. 01. 15:46 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 01. 15:48 Világ

Átadták a forgalomnak az észak-erdélyi autópálya első szakaszát

Átadták a forgalomnak kedden az észak-erdélyi autópálya első, 42 kilométer hosszú szakaszát, amely a Kolozs megyei Gyalut (Gilau) és Tordát (Turda) köti össze.

Ennek az autópálya-szakasznak a megépítésén két éve dolgoznak, a költségek elérik a 423 millió eurót. Románia már 2003 decemberében aláírta a 415 kilométer hosszú autópálya megépítésére vonatkozó szerződést az amerikai Bechtel céggel, és 2004 nyarán nyitották meg az első építőtelepet. A munkálatokat azonban időközben felfüggesztették egy évre a szerződés újratárgyalása miatt, de a román kormány számára a projekt folyamatos finanszírozása is nehézségeket okozott.
   
Ennek az első 42 kilométeres szakasznak a megépítését a tavaly leköszönt Calin Popescu Tariceanu liberális miniszterelnök már 2008 végére ígérte, de az amerikai vállalat nem tudta tartani a határidőt, mivel nem kaptak elég pénzt az út megépítésére. Az autópálya első szakaszát így most Emil Boc ügyvivő miniszterelnök avatta fel kedden. 
   
A Gyalu és Torda közötti szakasz lehetőséget teremt arra, hogy a Belső-Erdélyen átutazók elkerüljék Kolozsvárt. Radu Berceanu közlekedési miniszter a múlt héten bejelentette, hogy a Bechtelnek jövőre további 42 kilométert kell megépítenie. A román vezetők szerint a nyugat-romániai Bors és a Torda közvetlen szomszédságában fekvő Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti, 189 kilométer hosszú szakasz megépítése a legköltségesebb a domborzati sajátosságok miatt.  Ennek költségeit 2,5 milliárd euróra becsülik. Például csak a Gyalu és az Aranyosgyéres közötti 51 kilométer hosszú szakaszon összesen 30 kisebb híd és völgyhíd megépítését tervezik.
   
A Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályát 2013-ig kellene teljes egészében megépíteni. Hivatalosan még nem tűztek ki új határidőt, de kicsi a valószínűsége annak, hogy sikerül tartani az eredeti határidőt, figyelembe véve az eddigi késéseket. 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.