2009. november. 23. 10:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 23. 11:11 Világ

Három évet kapott, mert segíteni akart a földrengés károsultjainak

Államtitkok törvénytelen birtoklásáért három évi börtönnel sújtottak hétfőn Kínában egy jogvédőt, aki a tavalyi szecsuáni földrengés áldozatainak próbált segíteni - közölte a férfi felesége.

Huang Csit Szecsuán tartomány fővárosában, Csengtuban ítélték el. A közép-kínai tartományban tavaly május 12-én történt földrengésben mintegy 80 ezer ember vesztette életét, közte sok gyerek, akik a kártyavárként összeomló iskolák romjai alatt lelték halálukat.

A jogvédőt tavaly júniusban vették őrizetbe azt követően, hogy segítséget ajánlott az iskolások szüleinek. Ők az iskolák selejtes anyagokból való építése és az építkezések körüli korrupció ellen tiltakoztak. Kormánystatisztikák szerint 5335 iskolás halt meg, illetve tűnt el a földrengésben.

Az elítélt férfi felesége, Ceng Li részt vett a bírósági tárgyaláson. Elmondta, hogy férje az államtitkok törvénytelen birtoklásáért kiszabható büntetés maximumát kapta, de sem a bíró, sem az ügyész nem közölte a per során, hogy férjét milyen titkok birtoklásával vádolják. Ezt az ítélet sem részletezte.

A nő szerint férje elítélése "bosszú" a földrengés áldozatainak felajánlott segítségért.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.