2009. október. 31. 17:04 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 31. 16:51 Világ

Szépségkirálynőt választott a Bundestag

Meghozta első fontos döntését a hét közepén megalakult új német parlament. A képviselők ugyanis megválasztották a Bundestag szépségkirálynőjét.

A Bild értesülése szerint az újdonsült szépségkirálynő a 32 esztendős Agnes Krumwiede, a környezetvédő Zöldek képviselője. Bár ellenzéki, a hírek szerint a nem hivatalos szavazáson a kormánypárti képviselők is rá adták voksukat, valósággal megigézte őket hosszú barna hajával, szép arcával és bájos mosolyával. Emellett pedig különleges művészi képességeivel is, civilben ugyanis zongoraművész, sőt szabadidejében még festészettel is foglalkozik.
Nem véletlen, hogy az újságnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a Bundestag elszürkült, és a képviselők között kevés a kultúra tényleges követe. Szavai szerint a politika mellett a zene és a festészet iránti elkötelezettségével "új szelet" kíván meghonosítani.
    Agnes Krumwiede 2001 óta tagja a Zöldek pártjának, de most először került be a parlamentbe. Ars poeticája a környezetvédelem mellett a kulturális képzés támogatása, és azt vallja, hogy a gyermekeket fantáziával kell nevelni egy jobb jövő számára.

Az interjúban elismerte, hogy meglehetősen különcnek számít. De úgy vélte, hogy mindez segíthet a Bundestag képviselőinek többségére is jellemző begyepesedett gondolkodás megváltoztatásában.

A német parlament szépségkirálynője még hajadon. A Bild szerint a képviselők - pártállástól függetlenül - alighanem ostromolni fogják őt.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.