2009. október. 15. 14:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 15. 14:06 Világ

"Az éhezést 2050-ig fel lehetne számolni"

Ahhoz, hogy az éhezést a FAO terveinek megfelelően 2050-re felszámolják a világon a Föld akkori 9 milliárd lakójánál, mintegy 83 milliárd dollár célirányos befektetésére volna szükség évente a mezőgazdaság területén - hangzott el a 29. Élelmezési Világnap alkalmából csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Mária Kadlecikova, a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális központjának vezetője elmondta: jelenleg a világon az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatai szerint valamivel több, mint egymilliárd ember éhezik, a helyzet enyhítésére évente legalább 25 milliárd dollárt kellene invesztálni a mezőgazdaságba.

Az ENSZ tisztségviselő rámutatott: az energia- és az élelmiszerárak emelkedése az utóbbi években szűkítette az élelmiszerek elérhetőségét a világban, elsősorban a fejlődő országokban.

Molnár Antal, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület alelnöke arról számolt be az általa képviselt nonprofit szervezet mintegy 450 civil karitatív szervezettel áll kapcsolatban, és rajtuk keresztül juttat el élelmiszeradományokat a rászorulóknak.

Egyes szociológiai felmérések szerint Magyarországon mintegy 200 ezer embert érint közvetlenül az éhezés.

A múlt évben Magyarországon mintegy 300 ezer ember kapott valamilyen formában élelmiszersegélyt - mondta az MTI-nek az alelnök. Hozzátette: az adományok értéke tavaly 600-650 millió forint volt. Az idén az egyesület számításai szerint mintegy 350 ezren kaphatnak segítséget az adományokból.

Molnár Antal jelezte azt is, hogy a gazdasági válság miatt érzékelhetően többen igényelnének most élelmiszersegélyt Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt.

A rászorulók megsegítésére pénteken a FAO és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében több mint egy tucat teherautóból álló, adományozott élelmiszereket szállító konvoj indul a fővárosból 150 tonna élelmiszerrel, amelynek értéke 55 millió forint.

A FAO tevékenységét évente a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) mintegy 200 millió forinttal segíti - mondta az MTI-nek Kálmán Zoltán, az FVM főosztályvezető-helyettese.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.