Buszra várakozó embereket késeltek meg Csehországban
Több embert megkéselt vasárnap este egy ismeretlen férfi a dél-morvaországi Brünn (Brno) melletti Strelice falu buszmegállójában. A sérülésekbe egy férfi belehalt, két személyt pedig súlyos állapotban kórházban kezelnek - jelentette be Sona Svobodová dél-morvaországi rendőrségi szóvivő.
A hétfői közlés szerint az áldozat egy 41 éves férfi, míg egy 42 éves nő és egy 34 éves férfi súlyos sérülést szenvedtek, és kórházban vannak. A késelő elmenekült. A Nova kereskedelmi televízió szerint a támadó egy férfi volt, aki kerékpáron haladt az úton. A buszmegálló előtt megállt, majd késsel rátámadt az ott várakozó emberekre. A szóvivő a televízió értesülését nem erősítette meg, de nem is cáfolta.
Svobodová szerint folyik az eset kivizsgálása. A buszmegállóban várakozó társaság állítólag hangos volt, de nem tudni, hogy ez összefüggésben van-e a támadással. A rendőrség több szemtanút már kihallgatott, s továbbiakat keresnek. A szóvivő közölte, hogy az incidens idején kilenc személy, köztük két gyermek tartózkodott a buszmegállóban. Hét személyt a rendőrség már azonosított, míg kettőt keresnek.
A falusiak az incedens idején láttak egy idősebb férfit a közelben, akit biciklit tolt. A rendőrség egyelőre nem tudja, hogy a férfi azonos-e a tettessel - jegyezte meg Svobodová.