Szerbiát megrótták a melegfelvonulás elmaradásáért
Az EU-elnökség feladatait ellátó Svédország belgrádi nagykövete már szombaton megrótta Szerbiát a melegek tervezett felvonulásának kényszerű elmaradásáért.
A vasárnapra szánt rendezvényt a szervezők lemondták, mert a belgrádi kormány a korábban egyeztetett városközponti helyszín helyett egy félreeső, külvárosi helyet javasolt, mondván, hogy ott tudja csak szavatolni a biztonságukat.
Krister Bringeus svéd nagykövet szerint "szomorú és különös", hogy biztonsági megfontolásokra hivatkozva kellett lemondani a Belgrádba tervezett rendezvényt. A B92 televíziónak elmondta, hogy ilyen fesztiválok minden nagy európai városban vannak, Stockholmban például 15 ezer ember vett részt az idén a Meleg Büszkeség Napjához kötődő felvonuláson. "Teljesen természetesnek tartottam, hogy hasonló esemény Belgrádban is lesz" - tette hozzá a nagykövet.
Snezana Malovic szerb igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a melegfelvonulás meghiúsulása nem az állam veresége, s Szerbia mindent megtesz az erőszak visszaszorításáért. "Senki sem erősebb az államnál!" - felelte arra a kérdésre, hogy a sokak által fenyegetett rendezvény lemondása nem az állam kudarca-e.
Boris Tadic államfő egy nappal korábban hasonló szellemben nyilatkozott, kemény fellépést ígért a köztéri erőszak minden megnyilvánulásával szemben. Megszólalására részben a melegfelvonulás körüli közhangulat, részben egy francia futballszurkolókat ért belgrádi támadás adott okot. A Toulouse labdarúgócsapatának egyik drukkere, akit szerb futballhuligánok vertek össze, több műtétet követően életveszélyes állapotban fekszik egy belgrádi klinikán.