2009. szeptember. 10. 14:13 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 10. 13:57 Világ

Netanjahu titkos látogatást tett Moszkvában?

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő irodája csütörtökön elismerte, hogy pontatlan tájékoztatást adott a miniszterelnök hétfői programjáról.

Az izraeli média szerint a pontatlan tájékoztatás célja annak leplezése volt, hogy a miniszterelnök a kérdéses napon titokban Moszkvába látogatott.

"A miniszterelnök titkosnak minősített, nemzetvédelmi ügyben járt el. Meir Kalili tábornoknak, a miniszterelnök katonai attaséjának a kezdeményezésére adták ki a (pontatlan) közlést, hogy megőrizzék a titkot" - áll a miniszterelnöki hivatal csütörtöki közleményében.

Kalili tábornok kedden azzal magyarázta Netanjahu távolmaradását előre beütemezett programjairól, hogy a kormányfő többórás, szinte egész napos látogatást tett a hírszerzés, a Moszad Tel-Aviv melletti központjában.
A Jediót Ahronót című izraeli lap - forrásainak közlése nélkül - viszont azt állította, Netanjahu a szóban forgó időpontban Moszkvában tárgyalt, hogy rávegye az orosz vezetést: ne adjon el fegyvereket Iránnak és Szíriának. A Kommerszant című, általában jól értesült orosz lap szintén azt írta csütörtöki számában, hogy egy magas rangú kremlbeli forrás megerősítette a hírt, hogy az izraeli kormányfő hétfőn teljes titoktartás közepette az orosz fővárosban járt.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott, nincs tudomásuk róla, hogy az izraeli kormányfő Moszkvában járt volna. Utalt rá, hogy egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot az állítólagos útról.
Előzőleg az orosz miniszterelnök sajtótitkára szintén úgy fogalmazott, nincs tudomásuk róla, hogy Netanjahu tárgyalt volna az orosz kormányfővel. Vlagyimir Putyin hétfőn az előre beütemezett programon vesz részt, és ebben nem szerepelt találkozó az izraeli miniszterelnökkel - közölte.

Az izraeli közszolgálati rádió jelentése szerint viszont Netanjahu hétfőn egy magáncég által bérelt gépen a legnagyobb titokban elhagyta Izraelt. A gépet az a Merhav cég bérelte ki, amely a Netanjahuhoz politikailag nagyon közel álló Joszi Majman üzletember tulajdonában van.

Az izraeli vezetők hosszú évek óta próbálják lebeszélni az oroszokat arról, hogy - egyebek közt - Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert szállítsanak Teheránnak, amely rendszert az iráni atomlétesítmények köré lehetne telepíteni.
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.