Saját bandatagukat is feldarabolták az orosz szkinhedek
Huszonöt gyilkosságért állítják hamarosan bíróság elé Moszkvában az Oroszország Nemzeti-szocialista Közössége (NSZO) elnevezésű szélsőjobboldali szervezet néhány tagját - adta hírül a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap hétfőn.
Az NSZO-t az állami duma (az orosz képviselőház) egyik képviselőjének Dmitrij Rumjancev nevű munkatársa hozta létre. Rumjancev is képviselői mandátumra tört, támogatókat gyűjtve alapította a szervezetet, s a tagoknak Oroszországban "orosz köztársaságot" ígért.
Az NSZO-nak 2008-ra Moszkvában már három, egyenként 25 fős sejtje volt, és hasonlóak jelentek meg további nyolc régióban is. Rumjancev összeszedte a bőrfejűeket az ország minden részéből, Moszkvában és környékén telepítette le őket, és még rendszeres havi apanázst is fizetett nekik, 2 ezer és 25 ezer rubel (mintegy 12 ezer és 150 ezer forint) közötti értékben. A nyomozás nem derítette ki, hogy ezt ki finanszírozta, de egyes források szerint a pénzt oroszországi hatalomváltást remélő üzletemberek adták.
Rumjancev még 2008-ban feloszlatottnak minősítette az NSZO-t, mivel a vezetők nem tudtak megosztozni a pénzen. A szervezet széthullott, de néhányan folytatták addigi tevékenységüket. Az élre egy bizonyos Alfred Baziljev - becenevén Adolf - került. Őt később skizofréniával kezelték. Őrizetbe vétele után a számláján 200 millió rubelt találtak. A pénz eredetéről már nem faggathatták ki, a fogházban felvágta az ereit.
Az NSZO-n belül az úgynevezett északi szervezetben tömörültek a legvadabb nacionalisták egy Lev Molotkov nevű 28 éves férfi vezetése alatt. Általában "nem oroszokra" vadásztak, de nem voltak válogatósak, s az újonnan csatlakozó tagok "felvételi vizsgája" legalább egy gyilkosság volt.
Az NSZO széthullása után az északi szervezet több tagja egyszerűen banditává vált: tovább gyilkoltak, de emellett fosztogattak, raboltak is. 2008 nyarán a rendvédelmi szervek megrohamozták a házat, amelyben a banda tagjai éltek. Találtak egyebek közt egy videót, amelyen az látható, hogy egy gyanúsnak talált bandatagot leütnek, majd megkötözve a fürdőkádba teszik, s noha még él, elkezdik feldarabolni. Előkerült egy nagyobb robbantásra elegendő robbanóanyag is: ezzel a vallomások szerint egy transzformátorállomást akartak felrobbantani, mert "Adolf" azt parancsolta. A csoport tagjaira az orosz törvények értelmében életfogytiglani szabadságvesztés vár.