2009. augusztus. 17. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 17. 10:58 Világ

Kilenc gyerek halt meg egy ingusföldi merényletben

Az ingusföldi Nazranyban egy robbanóanyaggal megrakott kisbusz behajtott egy rendőrségi épület udvarára, majd ott felrobbant: 16 ember vesztette életét, a sebesültek száma 60, köztük kilenc gyerek is van.

Az öngyilkos merénylő vezette kisbusz a zárt kapun át tört be az udvarra, ahol éppen szemlére gyülekeztek a rendőrök. Az épületegyüttes és a körülötte parkoló kocsik közül több kigyulladt, majd szinte teljesen megsemmisült. Károk keletkeztek a környező épületekben, még az 500 méternyire lévőkben is. A sebesülteket kórházba vitték. A robbanás helyszínétől távolabb találtak egy fejet, vélhetően a merénylőét.

Dmitrij Medvegyev államfő részvétét nyilvánította az elhunytak családjainak. Utasította Rasid Nurgalijev belügyminisztert, hogy teremtsen rendet az ingusföldi belügyminisztériumban, továbbá tegyen javaslatot az ottani káderállomány megerősítésére.

Junusz-Bek Jevkurov ingusföldi elnök, aki ellen június 22-én követtek el merényletet, a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az ellene irányuló gyilkossági kísérletet az Ingusföldön működő szélsőséges bandák, illetve azok külföldi támogatói rendelték meg. Azzal vádolta a Nyugatot, hogy a kaukázusi helyzet destabilizálására törekszik, s azt mondta: leszámolnak a bandákkal, és eljutnak azokhoz is, akik mögöttük állnak. Jevkurovot a múlt héten engedték ki a kórházból, hétfői közlés szerint egy-két héten belül munkába áll.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.