2009. augusztus. 05. 19:45 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 05. 19:23 Világ

A nők vásárolnak, a férfiak visszahúzódnak a válságban

Az eladási adatok szerint a női luxustáskák forgalma emelkedik, míg a jellegzetesen férfiak által uralt karórapiac szűkül.

2007 augusztusa, a gazdasági válság kezdete óta világszerte 400 ezer állás szűnt meg a bankokban, biztosítótársaságoknál és vagyonkezelő cégeknél. Ennek hatása azonban nem mindenütt egyértelműen negatív a kiskereskedelemben. Míg a svájci órák exportja 26 százalékkal csökkent az idei év első félévében, addig az egyik francia, luxuscikkeket forgalmazó vállalatcsoport 28 százalékkal több egyedi bőrtáskát adott el ugyanezen időszakban.

A nemek vásárlási szokásait elemző szakemberek úgy vélik, a férfiak identitása nagyobb veszélybe került a válság következtében, mint a nőké, ezért előbbiek azonnal visszafogták vásárlásaikat. Noha a nők is aggódnak állásuk esetleges elvesztése miatt, ők nem érzik fenyegetve teljes létüket, ezért a válságban is beszerzik a vágyott termékeket.

Eva Kreienkamp, egy nagy marketingügynökség igazgatója szerint a nők jobban hozzászoktak ahhoz, hogy karrierjük bizonyos pontjain megbirkózzanak a változással, ezért a gazdasági válság hatásaival is könnyebben küzdenek meg. A férfiakat jobban megviseli a válság, státusuk elvesztése, nagynak érzik a rájuk nehezedő nyomást, sokan kiégnek. Inkább életmód-tanácsadóhoz mennek, mint luxuscikkeket vásárolni – mondta Diana Jaffe marketingszakértő.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.