Kisebbségi kormányt iktattak be Bulgáriában
A bolgár parlament hétfőn beiktatta az ország új kormányát. A Bojko Boriszov vezette kisebbségi kabinet 162 szavazatot kapott a 240 fős törvényhozásban.
A szófiai parlamentben elmondott beiktatási beszédében Boriszov hangsúlyozta: "Eljött az ideje, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk a reformok folytatására és azoknak a fogyatékosságoknak a kiküszöbölésére, amelyeket az Európai Unió kifogásol".
Az 50 éves kormányfő szerint a befagyasztott uniós támogatások és Brüsszel bizalmának visszaszerzésével lehet a leggyorsabban kilábalni a recesszióból. "A kormány legfőbb célja, hogy életbe léptesse és megvédje az európai vívmányokat Bulgáriában" - mondta Boriszov, aki határozott fellépést ígért az államszervezetet átható és az igazságszolgáltatást megbénító korrupció ellen.
A 16 tagú kabinetet a június 5-i parlamenti választásokon győztes Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) nevű jobbközép párt valamennyi képviselője megszavazta. A 116 fős GERB-frakció mellett a kormányt támogatták a Kék Koalíció és a Rend, Jog és Igazság nevű jobboldali tömörülések képviselői, valamint az ultranacionalista, EU-ellenes Ataka párt frakciója is.
A pályafutását testőrként kezdő, a szófiai polgármester tisztségéből a miniszterelnöki székbe emelkedő Boriszov nem kínált miniszteri posztokat a jobboldali testvérpártoknak. Mint hangoztatta, pártja egyedül kíván felelősséget vállalni a tervezett átalakításokért. A jobboldali pártok ennek ellenére támogatásukról biztosították a kormány reformprogramját.
Elemzők szerint a többségében politikai újoncokból álló kabinetre nagy feladat vár: helyre kell állítania a jog uralmát az Európai Unió egyik legkorruptabb és legszegényebb tagállamában.
Az új bolgár kormányban a kulcsminisztériumok között is a legfontosabbnak számító igazságügyi tárcát a korrupció elleni harcban nevet szerzett, Brüsszelben is jól ismert Margarita Popova ügyész vezeti.
Boriszov helyettese és pénzügyminisztere Szimeon Djankov. A 39 éves közgazdász a Világbank válságkezelésben jártas nemzetközi hírű szakértője.
A belügyminiszteri posztot Cvetan Cvetanov tölti be. A miniszter a belügyi apparátus régi tagja, 1987-től 2005-ig a minisztériumban dolgozott, majd szófiai polgármester-helyettes volt Boriszov mellett. A közbiztonságért felelős városvezető pozícióját pártelnökire cserélte 2006-ban, amikor megalakul a GERB.
A külügyminiszter Rumjana Zseleva. A szociológiából Németországban doktorált 40 éves politikus 2007-től, Bulgária uniós csatlakozása óta az Európai Néppárt bolgár tagpártjának delegációvezetője volt az Európai Parlamentben.