Kiszabadult az orosz olajcég-alelnök elrabolt fia
Szabadon engedték csütörtökre virradóra Oroszországban a Rosznyefty olajipari mamutvállalat alelnökének két hónappal ezelőtt elrabolt fiát - közölte az ügyészség.
Vlagyimir Markin, az ügyészség nyomozó hivatalának szóvivője elmondta azt is, hogy a hatóságok elfogtak egy gyanúsítottat, egy grozniji születésű, 34 éves nőt.
A hatóságok az ügy felderítése során Moszkvában több házkutatást tartottak, s folytatják a nyomozást további gyanúsítottak azonosítása és őrizetbe vétele érdekében - tette hozzá a szóvivő.
A Rosznyefty-alvezér fia, ifjabb Mihail Sztavszkij április közepén esett emberrablás áldozatául Moszkvában.
Az orosz állami földgáz- és kőolajipari egyetem közelében tuszkolták be egy autóba. Sztavszkij az intézmény elsőéves hallgatója.
Az ügyészség nem árulta el, fizettek-e váltságdíjat a fiúért. Az orosz sajtóban megjelent találgatás szerint az emberrablók 50 millió eurót követeltek.
Ez volt az utóbbi évek egyik legnagyobb port felverő emberrablási ügye Oroszországban. Hét éve az ország második legnagyobb olajtársaságának, a Lukoilnak az első alelnökét hurcolták el ismeretlenek. Szergej Kukurát szűk két héttel később elengedték, de sem a vállalat, sem a hatóságok nem közöltek túl sok részletet a bűnesetről.
A moszkvai ügyészség közlése szerint folyamatban van az emberrablási ügyben kezdődött vizsgálat.
![](https://cdn.hvg.hu/img/partolo_tagsag/HVG_hetilap_2_ho_50_off_kampany_03_640x360.png)