2009. június. 07. 23:44 MTI Utolsó frissítés: 2009. június. 07. 23:46 Világ

ZDF: a szélsőjobboldal előretörése Európa szégyene

Európa és egyidejűleg a nagy néppártok szégyenének nevezte a ZDF német közszolgálati televízió vasárnap késő esti kommentárjában a szélsőjobboldali, illetve Európai Unió-ellenes pártok előretörését Európa több országában.

Az európai parlamenti választások eredményeit értékelve a ZDF ennek kapcsán Ausztriát, Magyarországot, Bulgáriát, Romániát, Hollandiát, Belgiumot és Görögországot említette. A német televízió szerint az euroszkeptikus pártok -  köztük az általa szélsőjobboldalinak és nyíltan antiszemitának nevezett Jobbik - kihasználták az emberek növekvő  elégedetlenségét a nemzeti politikák csődje miatt, s egyben kihasználták a nemzeti kormányok  kudarcát az országaikat sújtó válság kezelését illetően. A ZDF úgy vélekedett, hogy ez egyben a hagyományos nagy néppártok kudarcát is jelenti.

Aggodalmának adott hangot a kommentár azzal kapcsolatban is, hogy az Európai Parlamentben megerősödtek a szélsőjobboldali, unióellenes erők. Ugyancsak Európa és egyben Németország szégyeneként említette a német televízió az Európa-szerte rendkívül alacsony részvételt. Németországban a részvételi arány a nem hivatalos végeredmény szerint 42,5 százalékos volt, a legalacsonyabb a német országos választások történetében.


Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.