Németország államfőt választ
Államfőt választanak szombaton Németországban: a tét, hogy újabb öt évre marad-e hivatalában - a magukat polgári erőknek nevező konzervatívok és szabaddemokraták támogatását élvező - Horst Köhler jelenlegi elnök, vagy kénytelen lesz-e átadni tisztségét kihívójának, Gesine Schwannak, a baloldali pártok jelöltjének.
A szombati választásnak van még egy résztvevője, mégpedig a Baloldal pártjának jelöltje, Peter Sodann, az egykori NDK-ban született volt színész. A Tetthely című televíziós sorozat egyik korábbi főszereplője azonban az elnöki vetélkedésben csak mellékszereplő lesz.
A kevés tényleges politikai hatalommal rendelkező német államfőt titkosan választó, külön erre a célra létrehozott testületben, az úgynevezett szövetségi közgyűlésben a két fő riválist támogató pártok, illetve az általuk delegált elektorok közötti erőviszonyok szinte egyenlők. Az elnök megválasztásához az 1224 tagú szövetségi közgyűlésben abszolút többségre van szükség, ami 613 voksot jelent. Amennyiben az első forduló nem dönt, újabb fordulót rendeznek, de ebben is abszolút többség szükséges. S ha ez is sikertelen, következhet a mindent eldöntő harmadik forduló, amelyben már az egyszerű többség is elegendő. Megfigyelők szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Köhler és Schwan között a harmadik forduló dönt csak.