2009. március. 04. 19:11 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 04. 19:14 Világ

Ukrajnában szaporodnak a rasszista támadások

Ukrán emberjogi aktivisták szerint aggasztó jel, hogy Ukrajnában évről évre növekszik a nem szláv külsejű emberek, illetve az idegenek ellen elkövetett támadások száma.

Jevhen Zaharov, a Harkivi Jogvédő Csoport társelnöke a kérdésről szerdán Lembergben (Lviv) tartott sajtókonferenciáján elmondta: Ukrajnában 2006-tól kezdtek rendszeres jelleget ölteni az ilyen megnyilvánulások, és ekkortól indult növekedésnek a rasszista alapon elkövetett gyilkosságok száma. Szerinte egy évvel korábban az idegenellenesség és a fajgyűlölet problémája kevéssé volt érzékelhető, mint Oroszországban, Lengyelországban vagy Romániában - jelentette a lembergi zaxid.net internetes hírportál.

A jogvédő aktivista által közölt adatok szerint 2006-ban Ukrajnában 14 támadást és 2 gyilkosságot követtek el rasszista alapon, míg 2007-ben a támadások száma 87-re, a gyilkosságoké pedig 6-ra emelkedett. Mint mondta, 2008-ban az emberjogi szervezetek 83 faji indíttatású támadást és négy gyilkosságot regisztráltak, ám az ukrán belügyminisztérium statisztikája szerint az országban csak a január-áprilisi időszakban 160 külföldit támadtak meg, közülük hetet megöltek. Ebből a rendőrség 97 esetet, közte hat gyilkosságot derített fel - jegyezte meg.

Zaharov azt is elmondta, hogy az idegenek elleni támadások szaporodása azt jelzi, hogy Ukrajna kezdi átvenni az oroszországi rasszista gyakorlatot, ahol szerinte több tízezerre tehető a külföldiek ellen elkövetett atrocitások száma.

Ukrajnában továbbra is a roma népcsoport van leginkább kitéve a hátrányos megkülönböztetésnek, és létezik az életkorral és egészségi állapottal kapcsolatos diszkrimináció is, jóllehet erről az országban nem illik beszélni - fogalmazott az ukrán aktivista.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.