2009. február. 19. 14:15 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 19. 14:14 Világ

Meciar közvetetten bírálta az SNS magyarellenességét

Vladimír Meciar fontosnak tartja, hogy Szlovákiában ne keletkezzenek felesleges konfliktusok a többségi társadalom és a nemzeti kisebbségek között, mert ez akadályozná az ország fejlődését.

"A nemzeti küzdelemnek a szociális és a polgári küzdelem fölé helyezése Szlovákia számára féket, és szükségtelen konfliktust jelent" - jelentette ki a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LS-HZDS) elnöke csütörtökön pártja programadó konferenciáján, Pozsonyban.
    
A volt kormányfő szerint Szlovákiának "nemzetibbnek" kell lennie mint eddig, mert csak ezzel biztosítható túlélése. Hiányolja ezért, hogy a kormánynak nincs jól körülhatárolt nemzeti politikája. Ugyanakkor fontosnak minősítette, hogy ne keletkezzenek felesleges konfliktusok a többség és a nemzeti kisebbségek között.
    
Bár a mintegy másfél órás beszédében koalíciós partnerét, a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) konkrétan nem említette, néhány kritikus megfogalmazás nyilvánvalóan a SNS-nek szólt.
    
"Az a szlovák politika, amely a kisebbséghez való tartozás miatt sérteget valakit, felelőtlen politika, amelynek nincs helye a szlovákiai politikai színpadon. Hasonlóan az a nacionalizmus - amely a kétszáz évvel ezelőtti történelmi Magyarország hibás és többször csődbe ment politikájához tér vissza -, sem jelent kiutat azon politika vagy pártok számára, amelyek éppen a kisebbségek megfélemlítésén akarják létrehozni saját politikai alapjaikat" - mutatott rá Meciar.

A koalíciós párt elnöke a kisebbségi ügyek közül a roma kérdést tartja a társadalom számára a leginkább veszélyesnek, mert "ennek megoldásával eddig komolyan senki sem foglalkozott". Úgy vélte: az elhúzódó probléma megoldása az lehetne, ha a roma gyerekeket már kiskorukban kiszakítanák a környezetükből és bentlakásos iskolákban helyzenék el őket, s így segítene lehetne őket, hogy könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba.
    
A szlovákiai fejlődés legnagyobb kockázatának a bűnözés és a korrupció növekedését tartja. Szerinte a korrupcióval mindenki találkozik. "Ha mások adnak, nekem is adnom kell. Ha nem adok, nem intézek el semmit" - vázolta az emberek viselkedését a politikus.
    
Szlovákiát túlzottan bürokratizált államnak tartja, s úgy véli, szükség lenne több állami hivatal megszüntetésére vagy összevonására. Megjegyezte: újra kellene gondolni a hatalmi ágak jogköreinek az elosztását is, s egy kisebb kormány hatékonyabb és olcsóbb lehetne.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.