2009. február. 13. 10:54 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 13. 11:14 Világ

Újságírókat figyelt meg jogellenesen a német "cég"

Újságírók rendszeres megfigyelését ismerte el a német hírszerzés (BND) vezetője.

Ernst Uhrlau egy pénteken megjelent lapinterjúban megerősítette azokat a német parlament által is vizsgált információkat, amelyek szerint a BND jogellenesen újságírókat figyeltetett meg, illetve kémkedett utánuk.
Állítása szerint mindez még 2005 végén - hivatalba lépése előtt - történt, de a megfigyeléseket azonnal betiltotta, amint elfoglalta posztját.

Uhrlau előző nap a Bundestag ellenőrző bizottsága előtt is beismerte az elsősorban 2000 és 2005 között történteket, utalva arra, hogy hivatala annak idején mindenekelőtt a megfigyelt újságírók szakmai munkájára, illetve magánéletére kiterjedően gyűjtött adatokat. Elismerte azt is, hogy a hírszerzés egyes szerkesztőségekben "beépített emberekkel" is rendelkezett, akik közreműködtek a kollégák "ellenőrzésében".

Az interjúban a BND vezetője azt hangoztatta, hogy a korábbi intézkedés tulajdonképpen a hírszerzési tevékenység biztonságának megszilárdítását célozta. Azaz - mint állította - mindezzel azt kívánták megakadályozni, hogy a hivatal saját köreiből "illegális információk" kerüljenek a sajtóhoz. Ő maga viszont úgy ítélte meg, hogy az újságírók információs forrásai utáni kutatás jogellenes, ezért az addigi "gyakorlatot" leállíttatta.

A bizottsági vizsgálat során a BND vezetője azt ugyanakkor cáfolta, hogy az újságírók telefonbeszélgetéseit is lehallgatták volna. Elutasította azt a vádat is, hogy hivatala - már az ő idejében - akadályozta volna azt a vizsgálatot, amelyet a Bundestag évekkel ezelőtt indított az akkoriban már kiszivárgott ügy felderítésére. Azt állította, hogy minden szükséges dokumentumot az ellenőrzést végző hatósági személyek rendelkezésére bocsátottak.

Értesülések szerint a BND annak idején több, mind az írott sajtó, mind az elektronikus média területén dolgozó újságírót is megfigyeltetett. Az ügyben indított újabb parlamenti vizsgálat még tart.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.