2009. február. 04. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 04. 14:06 Világ

Madagaszkár nem javasolt úticél a megmozdulások miatt

Újabb tiltakozó megmozdulásokra szólította fel támogatóit szerdán a madagaszkári elnök politikai ellenfele, a leváltott fővárosi polgármester.

Antananarivo volt első embere egyúttal nyomatékosan figyelmeztette a szigetország fővárosában tartózkodó külföldieket, hogy ne menjenek ki az utcára. Andry Rajoelinát előző nap mentették fel hivatalából, miután az elmúlt két hétben saját rádióadójában, majd több tömegmegmozduláson is követelte Marc Ravalomanana államfő távozását, és azzal fenyegetőzött, hogy maga hoz létre átmeneti kormányt, ha az elnök szombatig nem távozik tisztségéből. A volt polgármester szerint az államfő diktátorként viselkedik, a mostani kabinetet pedig azzal vádolja, hogy elsikkasztja a közpénzeket, és veszélybe sodorja a demokráciát.

A leváltásáról hozott kormánydöntést érvénytelennek és "a madagaszkári nép megsértésének" nevezte szerdán a polgármesteri hivatal előtt összegyűlt több ezer híve előtt. Később irodájában tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy egyik közeli munkatársát bízza meg a város "irányításával", majd átadta neki a polgármesteri vállszalagot. Rajoleina szerdára ülősztrájkra hívta támogatóit a polgármesteri hivatal elé, felhívására a reggeli órákban mintegy tízezer tüntető gyülekezett a város központjában.

A német nagykövetség is azt tanácsolta a Madagaszkáron élő mintegy 350 német állampolgárnak, hogy lehetőleg ne hagyják el lakásaikat. Az utcai megmozdulásokon kívül már a helyi médiában is egyre erőteljesebben tiltakoznak azoknak a németeknek a jelenléte ellen, akik az elnök meghívására töltenek be vezető tisztségeket az Afrika keleti partvidéke előtt fekvő szigeten.

A magyar Külügyminisztérium január 30-án Madagaszkár egész területét a "nem javasolt utazási célországok és térségek" kategóriájába sorolta. A kormányellenes tüntetések egy hete több mint száz ember életét követelő zavargásokba torkolltak Madagaszkáron.

Hirdetés