2009. január. 11. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2009. január. 11. 13:12 Világ

Nettó egymillió eurót kap, aki megmondja, hol van Mladics

Nettó 1 millió euróra emelte a szerb kormány a háborús bűnökért körözött Ratko Mladic tábornok fejére kitűzött vérdíjat.

A szerbiai rendőrőrsökön, határátkelőkön, egyéb forgalmas nyilvános helyeken szombaton új plakátok jelentek meg a volt boszniai szerb hadsereg-főparancsnok, valamint Goran Hadzic egykori horvátországi szerb vezető képével. Aki az utóbbi tartózkodási helyéről használható információt ad, annak tisztán 250 ezer euró üti a markát.

A hágai Nemzetközi Törvényszék által körözött, évek óta szökésben lévő két személyre, valamint  Stojan Zupljanin egykori boszniai szerb rendőrparancsnokra már 2007-ben vérdíjat tűztek ki, s Zupljanint a múlt év nyarán el is fogták. A mostani körözésben az az új, hogy a nyomravezetőnek felajánlott összegek tisztán értendők, az utánuk járó adót, közterheket a szerb kormány fizeti - derült ki a vasárnapi belgrádi híradásokból.

Az ugyancsak tavaly elfogott és Hágának kiszolgáltatott Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fejére nem tűztek ki vérdíjat, mivel ő nem volt szerb állampolgár. Sajtóértesülések szerint Stojan Zupljaninért sem fizettek senkinek, mert a szerb különleges szolgálatok maguk találták meg.

Szerbiának komoly érdeke Ratko Mladic elfogása és kiszolgáltatása, mert attól függ, hogy folytatódhat-e közeledése az EU-hoz. Belgrádban hiába állítja minden illetékes, hogy nem tudják, hol bújkál Mladic, Hollandia megmakacsolta magát, addig hallani sem akar Szerbia EU-integrációjáról, amíg a még szabadlábon lévő két szerb háborús bűnös, és főleg Mladic nem kerül a Nemzetközi Törvényszék elé.
    Azt, hogy a tábornok hol bújkál, Hágában sem tudják, arról sincs semmilyen konkrét információ, hogy Szerbiában van, ez azonban nem könnyít Belgrád helyzetén. Ratko Mladicot tőle követelik, s ha nem képes szolgálni vele, akkor Szerbia nem léphet előre a remélt EU-tagsághoz vezető úton.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.