Másik bolygó: megrázó dokumentumfilm a gyermekmunkáról
Vasárnap lesz a televíziós premierje Moldoványi Ferenc a Másik Bolygó című megrázó dokumentumfilmjének az m1-en. A négy kontinensen forgatott alkotás kiszolgáltatott, prostitúcióra, rabszolgaságra, illetve katonáskodásra kényszerített gyermekek sorsán keresztül mutatja be bolygónk rejtett arcát.
A Magyar Televízióval, illetve több európai közszolgálati televízióval koprodukcióban készült, megannyi díjjal jutalmazott dokumentumfilmet 2005 és 2007 között forgatta le Moldoványi Ferenc. A többek között Kongóban, Kambodzsában és Ecuadorban rögzített megrázó képsorok 7, embertelen körülmények között élő gyermek mindennapjaiba avatják be a nézőt: van köztük rabszolgasorban tengődő téglagyári munkás, sorsába beletörődött prostituált és gyilkolásra "nevelt" katona. A filmet az idén Kossuth-díjjal kitüntetett operatőr, Máthé Tibor fényképezte, a zenéjét Szemző Tibor szerezte.
A Másik Bolygó a 39. Magyar Filmszemlén debütált, ahol operatőri díjat nyert, és a diákzsűri is elismerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Zöld Holló-díjjal. A nemzetközi közönségnek a Montréali World Filmfesztiválon mutatkozott be, Ázsiában a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztiválon, Dél-Amerikában pedig a Sao Pauló-i Filmfesztiválon szerepelt nagy sikerrel. A film átütő sikert aratott az 57. Mannheim-Heidelbergi Filmfesztiválon, ahol a Nemzetközi Zsűri különdíját érdemelte ki, illetve a november végén zárult 31. Starz Denveri Nemzetközi Filmfesztiválon, ahonnét a Maysles Fivérek Díját, vagyis a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést hozhatták haza az alkotók.
A Másik bolygó hazai televíziós premierjét december 28-án, 21.45-kor tartja az m1.