2008. december. 10. 12:20 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 10. 12:20 Világ

Belgrád szűkmarkúbb lesz a koszovói szerbekkel

Szerbia jövő évi központi költségvetése már nem biztosít forrásokat a közigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban dolgozó koszovói szerbek kettős járandóságának kifizetésére - jelentette a Vecernje Novosti című belgrádi lap.

Diana Dragutinovics szerb pénzügyminiszter szerdán megerősítette, hogy 2009-től eltörlik azt a kettős járandóságot, amelyet Belgrád közel 12 800 koszovói szerbnek fizetett 2003 óta. A koszovói közalkalmazottak és köztisztviselők jövő évtől már csak korlátozott illetménnyel számolhatnak - mondta a B-92 rádiónak.

A közszféra koszovói alkalmazottai számára még a 80-as években vezették be a kettős ellátmány rendszerét, abból a célból, hogy elejét vegyék a szerbek kivándorlásának Koszovóból. A volt Jugoszlávia felbomlása után, a 90-es években átmenetileg megszüntették a dupla fizetéseket.

Mindeddig teljes titokban tartották, hogy a szerbiai hatóságok mennyit költenek Koszovóra. A közelmúltban azonban félhivatalos forrásokból kiszivárgott, hogy Belgrád a jövőben évi 500 millió euróval kívánja támogatni a függetlenségét februárban egyoldalúan kikiáltó Koszovó szerb kisebbségét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.