2008. augusztus. 22. 17:57
MTI
Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 22. 17:59
Világ
Iszlamista harcosok elfoglalták Szomália déli nagyvárosát
Lázadó iszlamista fegyveresek elfoglalták pénteken Kismaayót, Szomália legnagyobb déli városát; a harcokban több tucat ember vesztette életét.
Az elmúlt két nap szomáliai körülmények között is igen véresnek számított, hiszen a harcok ismét fellobbantak a fővárosban, Mogadishuban is. A különböző források 34-70-re teszik a halottak számát.
Telefonon elért helyi lakosok megerősítették az iszlamisták szóvivőjének a bejelentését, hogy teljes ellenőrzésük alá vonták Kismaayót, a déli országrész fő kikötőjét. A kormánypárti milíciák egyik parancsnoka viszont azt mondta, hogy csak taktikai visszavonulást hajtottak végre abból a célból, hogy megkíméljék a lakosságot. A város fő kórházában egyetlen orvos dolgozik maroknyi ápolónő segítségével, s már kifogyóban vannak a gyógyszerkészletek, miközben újabb és újabb sebesültek tartanak a kórház felé.
A Mogadishutól ötszáz kilométerre délre fekvő várost szerdán támadták meg a Sebaab milícia emberei, akik nem fogadták el a kormányerőkkel júniusban kötött tűzszüneti megállapodást. Kismaayo Aden Bare helyi hadúr, parlamenti képviselő fegyvereseinek a kezén volt, a kormányhadsereg és etióp szövetségesei 2007 márciusa óta reá bízták a védelmét.

2008. augusztus. 03. 09:57
Pokolgépes robbantás Szomália fővárosában
Világ
MTI
2008. január. 20. 18:16
Aknavetővel lőtték a szomáliai elnök rezidenciáját
Itthon
MTI
2008. január. 06. 13:19
Eltűnt a Tiszában egy szomáliai határsértő
Világ
MTI
2008. január. 05. 13:21
Diplomatákat raboltak el Szomáliában
Világ
2008. április. 01. 10:46
Tengerbe veszett 53 szomáli menekült Jemen partjainál
Világ
MTI
2008. május. 29. 19:02
Szomáliai kalózok hatalmukba kerítettek két hajót
Világ
MTI
2008. március. 03. 14:40
Légicsapást mért szomáliai terroristákra az amerikai hadsereg
Hét nap
2008. május. 07. 00:00
Szomáliai éhséglázadás
Világ
MTI
2008. április. 07. 12:20