2008. augusztus. 10. 10:21 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 10. 10:18 Világ

Putyin vizsgálatot sürget a népirtás ügyében

Vlagyimir Putyin orosz kormányfő vasárnap a grúz hadsereg által az "oszét nép ellen elkövetett egyfajta népirtás elemeinek" kivizsgálását sürgette.

A dél-oszétiai menekültek által elmondottak "túllépnek a katonai akciók fogalmán" - közölte Putyin Dmitrij Medvegyev orosz elnökkel tartott találkozóján, amelyet a Vesztyi-24 televízió élőben közvetített. "Véleményem szerint ezek már az oszét nép ellen elkövetett egyfajta népirtás elemei. Úgy gondolom, jogos lenne, ha utasítaná a katonai ügyészséget, vizsgálja ki ezeket az incidenseket, különös tekintettel arra, hogy az oszét lakosság többsége orosz állampolgár" - mondta a kormányfő Dmitrij Medvegyevnek. "Természetesen adok ilyen utasítást" - válaszolta az elnök, biztosítva arról, hogy a felelősöket bíróság elé állítják.
   
Putyin vasárnapra virradóra tért vissza Moszkvába, és azért találkozott Medvegyev elnökkel, hogy beszámoljon neki a Vlagyikavkázban, a Dél-Oszétiával szomszédos Észak-Oszétia orosz terület fővárosában tett látogatásáról. Grúzia péntekre virradóra indított támadást a szakadár Dél-Oszétia ellen. A tbiliszi kormánynak a terület ellenőrzése visszaszerzésére tett kísérletére Moszkva harckocsikat és csapatokat indított a térségbe. Különböző források szerint a harcoknak 1600, illetve 2000 halálos áldozata volt Chinvaliban, a déloszét "fővárosban". 

A Veszti-24 orosz televízió jelentése szerint szombaton megsebesült a Dél-Oszétiába küldött orosz csapatok parancsnoka is. Anatolij Hruljov tábornok akkor sebesült meg, amikor az 58. hadsereg egyik gépkocsioszlopa Chinvali közelében grúz tűz alá került - közölte a televízió vasárnap hajnalban, de arra nem tért ki, mennyire súlyos a parancsnok sebesülése. A dél-oszét kormány azt közölte, hogy vasárnapra virradóra visszaverte a grúz hadsereg harckocsijainak Chinvali, a szakadár terület fővárosa elleni támadását. "Megállítottunk egy harckocsi támadást. Tizenkét grúz harckocsit ért találat" - közölte internetes honlapján a szakadár kormány, amelynek erői a honlap szerint "ellenállnak a grúz gyalogság Chinvalitól délre folyó támadásának".

 

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.