2008. augusztus. 10. 13:45 MTI Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 10. 13:52 Világ

Orosz hadművelet a Kodori-szoros elfoglalására

Orosz erők hadműveletet indítottak Abháziában a Kodori-szoros elfoglalására - közölte vasárnap az abház belügyminisztérium.

Abház szeparatisták már szombaton offenzívába kezdtek, hogy kiszorítsák a grúz egységeket a stratégiai fontosságú szorosból, Abházia egyetlen grúz ellenőrzés alatt álló részéből. Az orosz légierő aznap kétszer is légi támadást indított a szoros ellen. Abházia Dél-Oszétia mellett a másik olyan régiója Grúziának, amely a 90-es évek elején kinyilvánította elszakadását.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.