Nem sikerült a műtét, meghalt a sziámi ikrek egyike
A szétválasztó operáció után néhány órával elhunyt a négyhónapos bangladesi sziámi ikerlányok egyike.
A kisbabákat egy dakkai kórházban műtötték meg, s az egyik orvos szerint Barsa szervezete nem bírta ki a hétórás komoly beavatkozást, és szerdán meghalt - közölték a helyi lapok.
Bonya, a másik iker életéért még küzdenek, de ő is életveszélyes állapotban van. A kislánynak fájdalmai vannak és lázas a műtét következtében - nyilatkozta a sebészcsoport egyik vezetője.
A gyermekek anyja Barsa halála után többször eszméletét vesztette. Az apa, aki általános iskolai tanár, elmondta, hogy mindet elkövettek az ikrek megmentéséért. Tudatában voltak a szétválasztás kockázatainak, s ezért most nagyon nehéz feldolgozniuk egyik kislányuk halálát.
A nehéz operációt hat műtéti team végezte. A 68 tagú csapatból 40 volt orvos. A sziámi ikreknek a májuk, a bélrendszerük, az epehólyagjuk, a mellkasuk és az altestük volt összenőve.
A műtétet követően mindketten magukhoz tértek, és az intenzív osztályra kerültek. Barsát azonban hamarosan lélegeztetni kellett, később csökkenni kezdett a vérnyomása, és végül elhunyt.