2008. július. 18. 08:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 18. 08:58 Világ

Koszovó: ENSZ-közigazgatás mellé uniós misszió

Az orosz ellenkezések dacára Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kitart amellett, hogy a koszovói ENSZ-közigazgatás (UNMIK) átadja a rendvédelmi feladatokat az Európai Uniónak.

A New Yorkban csütörtökön nyilvánosságra hozott, a Biztonsági Tanács számára készített jelentésben a főtitkár rámutatott, hogy a Koszovóban kialakult új realitások közepette, ideértve az alkotmány június 15-i hatályba lépését, az UNMIK már nem tudja olyan hatékonyan ellátni feladatait, mint korábban.

Példaként említette, hogy a koszovói hatóságok nyíltan kétségbe vonták az UNMIK illetékességét tulajdonjogi és közlekedési kérdésekben. (Egyes UNMIK-hatáskörök a koszovói alkotmány életbe lépésével az önállóságát februárban kinyilvánító Koszovó állami szerveihez kerültek át.) Gondot okoz az is, hogy a Belgrád által támogatott koszovói szerb kisebbség egyre inkább bojkottálja a koszovói intézményeket.

A világszervezet vezetője már júniusi jelentésében közölte, hogy átalakítja az UNMIK hatáskörét, és feladatainak egy részét – elsősorban rendőrségi, igazságügyi és vámügyi területen – az Európai Unió egyelőre csak formálódó koszovói missziójának (EULEX) adják át.

Oroszország élesen ellenzi, hogy az Európai Unió átvegye az UNMIK hatáskörét. Dmitrij Medvegyev orosz elnök korábban kijelentette, hogy Ban Ki Mun túllépte hatáskörét, amikor BT-felhatalmazás nélkül döntött a koszovói ENSZ-közigazgatás átalakításáról. A Biztonsági Tanács június 20-i ülésén Borisz Tadics szerb elnök elutasította az ENSZ-főtitkár által javasolt változtatásokat.

Az UNMIK Koszovó függetlenné válása óta azzal a feladattal küzd, hogy meghatározza saját szerepét. Belgrádi megfigyelők szerint az ENSZ-főtitkár tervezete kompromisszum az UNMIK maradására vonatkozó szerb (és orosz) követelés és az Ahtisaari-terv szerinti modell között. Utóbbi értelmében az ENSZ-missziónak teljesen meg kellene szűnnie, átadva helyét az EULEX-nek.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.