2008. július. 09. 09:51 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 09. 09:55 Világ

Sarkozy ott lesz a pekingi VIP-páholyban

Részt vesz a pekingi olimpia nyitóünnepségén Nicolas Sarkozy – erősítette meg a francia elnöki hivatal.

A francia államfő a Hu Csin-tao kínai elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén megerősítette, hogy szándékában áll elmenni az augusztus 8-i megnyitójára – tudatták egy Japánban, a G8 csúcstalálkozójának helyszínén kiadott közleményben.

Nicolas Sarkozy megbeszélést folytatott erről európai kollégáival és velük egyetértésben úgy döntött, hogy elutazik a nyitóünnepségre, és ott kettős minőségében, mint az Európai Tanács soros elnöke, illetve mint francia államfő lesz jelen – állt a közleményben.

Sarkozy a múlt hét elején úgy fogalmazott, hogy ha a Peking és a dalai láma közötti kapcsolatok tovább fejlődnek, és ezt mindkét fél elismeri, akkor elhárul az akadály az ő (olimpiai) jelenléte elől.

Kína legnagyobb internetes portálján, a sina.com-on múlt szerdán közzétett online közvélemény-kutatás eredménye szerint a honlap látogatóinak 88 százaléka nem látná szívesen a francia államfőt az olimpia megnyitóján.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.