2008. július. 09. 19:59
MTI
Utolsó frissítés: 2008. július. 09. 19:50
Világ
Halott orvosok receptjeire fizetett az egészségbiztosító
Halott orvosok nevében kiállított receptekre közel százmillió dollárt fizetett ki a Medicare amerikai állami egészségbiztosító gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégeknek - írta a The New York Times című amerikai napilap szerdai számában.
Egy szenátusi vizsgálóbizottság legújabb jelentésében megállapította, hogy az első becslések szerint 92 millió dollárt csaltak ki a Medicare-től 2000 és 2007 között, több éve elhunyt orvosok azonosítóit felhasználva. A visszaélések során 16-18 ezer halott orvos adatait használták fel jogtalanul több mint 478 ezer esetben.
Néhány társaság jelentősen visszaélt az adófizetők pénzével, és egész egyszerűen pénzkiadó automatának tekintette az állami egészségbiztosítót - mondta Norm Coleman, a vizsgálatot végző belbiztonsági és kormányzati ügyekkel foglalkozó szenátusi bizottság egyik republikánus tagja. A jelentés szerint több ezer elhunyt orvos azonosító száma jelenleg is aktív a Medicare rendszerében, annak ellenére, hogy többen közülük már 10-15 éve halottak.
Normál esetben a gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégek legálisan visszaigényelhetik a Medicare-től az állami egészségbiztosító kedvezményezettjeinek felírt termékek árát, és az igények benyújtásán fel kell tüntetniük a receptet kiállító orvos azonosítóját.
A csalás leleplezésére reagálva a Medicare nem cáfolta a vizsgálóbizottság által nyilvánosságra hozott adatokat. Herb Kuhn, az állami egészségbiztosító helyettes rendszergazdája közölte: a halott orvosok adataival való visszaélések megakadályozása érdekében ezentúl havonta összevetik a társadalombiztosítás által közölt halálozási adatokat a Medicare számítógépes listájában szereplő aktív orvosok adataival.
A Medicare több mint 43 millió idős vagy testi fogyatékkal élő amerikairól gondoskodik, kifizetései tavaly meghaladták a 400 milliárd dollárt.

Itthon
MTI
2008. április. 02. 17:51
MSZP: állami tulajdonban maradnak az egészségbiztosítási pénztárak
Vállalkozás
2008. május. 12. 06:25
Hogyan érvényesítsük a külföldi egészségbiztosítást itthon?
Itthon
MTI
2008. május. 20. 08:03
Érvényes aláírások az egészségbiztosítás privatizálása ellen
Itthon
MTI
2008. május. 09. 12:01
Székely őszre ígér új egészségbiztosítási törvényt
Itthon
MTI
2008. július. 07. 08:28