Szaúd-Arábiában 520 terroristagyanús embert vettek őrizetbe
Szaúd-Arábiában őrizetbe vettek 520 embert, akiket terrorizmussal gyanúsítanak - jelentette az állami televízió. "Valamennyien új őrizetesek" - közölte a belügyminisztérium szóvivője.
A vahhábita királyságban, ahol 2003 óta az al-Kaidával kapcsolatban álló fegyveres számos terrorcselekményt követtek el, tavaly több száz terrorizmussal gyanúsított embert tartóztattak le. A szaúdi televízió által ismertetett jelentés szerint a most lefogott gyanúsítottak a vörös-tengeri Janbu kikötővárosban, illetve a Keleti tartományban működő szervezetnek a tagjai voltak.
"A biztonsági erőknek sikerült egy afrikaiak vezette sejtet őrizetbe venniük a Keleti tartományban (...), olajipari létesítmények ellen terveztek támadásokat, a militáns eszmét terjesztették és pénzt gyűjtöttek, hogy külföldre küldjék" - emelte ki a szaúdi közlemény.
Szaúd-Arábia a világ legnagyobb kőolajexportőre, és a terroristák korábban több alkalommal is célba vették a kőolajipari ágazatot, Janbuban külföldiek lakta épületekre támadtak 2004-ben, Abkaikben pedig egy kőolaj-finomítóra 2006-ban.
Az SPA hivatalos hírügynökség által idézett közleményében a belügyminisztérium egyik szóvivője közölte: idén több műveletet is végrehajtottak a "deviáns eszmék hívei" ellen és összesen 701, különböző nemzetiségű ember került rács mögé terrorizmus gyanújával. A szaúdi hivatalos szóhasználatban a "deviáns eszmék" az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot jelentik.