2007. december. 23. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2007. december. 23. 13:29 Világ

Szaúd-Arábiában őrizetbe vették az al-Kaida 28 tagját

A hatóságok őrizetbe vették az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet 28 tagját vasárnap Szaúd-Arábiában.


A belügyminisztérium közlése szerint  Mekka, Medina és Rijád városokban, valamint a sivatagi ország északi határterületén fogták el őket. Az őrizetbe vett személyek között egy külföldi is van. Azzal gyanúsítják őket, hogy a muzulmán zarándoklat idején támadásokat készültek elkövetni.

Évente mintegy három millió zarándok érkezik Szaúd-Arábiába. A sivatagi királyság - az Egyesült Államok szövetségese - az iszlám legszentebb helyeinek otthona. 2003-ban számos támadást követtek el az al-Kaidához kötődő szélsőségesek különféle szaúd-arábiai célpontok ellen.

Az olajban gazdag ország, ahol Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére is született, határozottan leszámol a különböző szélsőséges csoportokkal azóta, hogy 2003-ban több támadást történt az itt élő külföldiek ellen. A mostani zarándoklat kezdete előtt három héttel a szaúd-arábiai hatóságok bejelentették, hogy elfogtak 28 személyt, aki az ország olajipari infrastruktúrája ellen készült támadást végrehajtani. Az őrizetbe vételek azt mutatják, hogy az országban, ahol a világ bizonyított olajtartalékainak közel egynegyede található, az al-Kaida és más szélsőséges csoportok továbbra is tevékenyen törekszenek a monarchia belső rendjének aláásására.
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.