2008. április. 09. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2008. április. 09. 11:31 Világ

„Robotok” őrzik az olimpiai lángot?

Londonban és Párizsban is éles kritikával illették – erőszakos fellépése miatt – az olimpiai láng útját biztosító kínai egységet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint ugyanakkor a mindenkori házigazdának jogában áll kísérni, védeni a fáklyás váltót.

Sebastien Coe, a 2012-es londoni játékok szervezőbizottságának elnöke, korábbi olimpiai bajnok egyszerűen „huligánoknak”, David Douillet ötkarikás aranyérmes cselgáncsozó pedig „robotoknak” nevezte azokat a kék ruhás, fekete szemüveges embereket, akik az első védelmi gyűrűt alkotják a láng körül.

„A kínai delegációval érkeztek, feltételezhetően egy elitegység tagjai, de semmilyen konkrét információnk nincs róluk” – közölte egy párizsi rendőrségi forrás. „Szörnyűek. Háromszor is megpróbáltak eltávolítani engem az útvonaltól” – méltatlankodott Coe a fáklya, incidensektől kísért londoni váltója után.

„Ezek robotok, házőrző kutyák. Lökdösnek, zaklatnak, kínaiul szidalmaznak. Engem például átkaroltak, megpróbálták megakadályozni, hogy előre jussak, de így is sikerült továbbadnom a fáklyát, amit aztán a kínaiak eloltottak” – osztotta meg élményeit Douillet, aki a Canal+ televíziós csatorna épülete előtt, egy teljesen nyugodt helyen volt tagja a párizsi stafétának.

A francia fővárosban „a kékbe öltözött emberek” megpróbálták megakadályozni, hogy néhány sportoló Egy jobb világért feliratú kitűzővel fusson. Közülük többen le is vették ruhájukról a jelvényt, de amint megkapták a lángot, visszahelyezték azt a ruhájukra. A kitűzővel az emberi jogok melletti elkötelezettségüket akarták kifejezni úgy, hogy eközben nem sértik meg a NOB vonatkozó szabályait.

A láng eloltására irányuló kísérleteket is a fáklyaőrök igyekezték megakadályozni, és mindannyiszor ők határoztak arról, hogy buszra szállnak a játékok szimbólumával.

Beszámolók szerint a kínai olimpiai szervezőbizottság küldöttei meglehetősen dühösnek látszottak a párizsi incidensek nyomán, noha nyilvánvalóan fel voltak készülve arra, hogy a láng útja nem lesz sima. A fáklya útjának időleges megszakítása – az AFP szerint – nem mindig volt arányos a jelentkező veszélyre.

Az eseményekre reagálva Giselle Davies, a NOB szóvivője Pekingben úgy nyilatkozott, hogy „mindig a házigazda ország biztosítja a láng útvonalát. Ez teljesen normális, semmi szokatlan nincs benne”.

A NOB végrehajtó bizottságának tagjai, akik szerdától Pekingben tanácskoznak, nem kívántak megnyilvánulni a témában.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.