Kína az iráni atomfegyverkezésről adott át adatokat
Diplomáciai forrás szerint Kína hírszerzési adatokat szolgáltatott az ENSZ nukleáris megfigyelő szervezetének Irán feltételezett próbálkozásáról, amelynek célja atomfegyver előállítása - jelentette az amerikai hírügynökség Bécsből.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szoros kapcsolatban álló diplomaták a nevük elhallgatását kérték, mert az értesülés bizalmas jellegű. Az egyik még a múlt héten, egy másik szerdán adott ilyen tájékoztatást. A NAÜ nem kommentálta a hírt.
Kína lépése meglepetés, mert Peking - Moszkvával együtt - ellenzi, hogy az ENSZ kemény szankciókat rójon ki Teheránra a Biztonsági Tanács idevágó határozatainak elutasítása miatt. Oka azt a növekvő nemzetközi nyugtalanságot tükrözheti, amely a NAÜ legutóbbi, februárban közétett jelentése váltott ki nemzetközi körökben Teherán szavahihetőségét illetően - jegyi meg az AP. A NAÜ részéről nem kívántak megjegyzést fűzni az értesüléshez.
A források szerint bár Peking adatközlése a leginkább meglepő, az elmúlt hetekben így tett több olyan ország is, amelyet általában nem számítanak az Irán-ellenes táborhoz. Név szerint ezeket az országokat azonban nem említették meg. Az így összegyűlő információk - korábban szerzett hírszerzési értesülésekkel együtt - relevánsnak bizonyulhatnak abban a próbálkozásban, amelynek célja vizsgálat indítása Irán ellen a múltban vagy jelenleg folytatott atomfegyver-kutatásai miatt.
Az egyik diplomata elmondta, hogy az ügynökségben olyan félrevezető információk vizsgálata is folyik, amely akaratlanul vagy szándékosan Irán lejáratására irányulnak. Példaként olyan dokumentumot hozott fel, amely szerint Teherán befelé irányuló hatású (implozív) robbantási technológiával kísérletezik, amelyet atomfegyverek működésbe hozásához használnak. Az utóbbi dokumentum hitelesnek tűnik, csak éppen az nem világos, hogy Iránból származik-e - mondta a forrás.
Az iszlám köztársaság tagadja, hogy valaha is próbálkozott volna atomfegyver előállításával. Az Egyesült Államok szerint viszont ilyen programot folytatott 2003-ig. Izrael és más államok szerint még később is folyt a munka.