2008. január. 29. 11:11 MTI Utolsó frissítés: 2008. január. 29. 11:14 Világ

Izrael: lemondásra szólították fel Olmertet

Lemondásra szólította fel Ehud Olmert miniszterelnököt kedden Eitan Cabel, az Izraeli Munkapárt főtitkára.

A baloldali vezető politikus szerint a kormányfőnek a két évvel ezelőtti libanoni háborúban hozott hibás döntések miatt kell távoznia tisztségéből. Álláspontját a közszolgálati rádióban fejtette ki egy nappal azelőtt, hogy a hadjáratot elemző kormánybizottság nyilvánosságra hozza végleges jelentését.

Az Élijahu Vinograd nyugalmazott bíró vezette testület tavaly áprilisban már kiadott egy előzetes jelentést, amelyben súlyosan elmarasztalta Olmertet, Amír Perecet, a vizsgált időszak védelmi miniszterét és Dan Haluc volt vezérkari főnököt. A két utóbbi tisztségviselő a dokumentum közzététele után benyújtotta lemondását - emlékeztetett Cabel, aki a jelentésben foglaltak miatt tavaly távozott a kormányból.

A Háárec című napilap értesülése szerint Olmert bizalmasai közölték a Munkapártot irányító Ehud Barak védelmi miniszterrel, hogy a miniszterelnök nem fontolgat előre hozott választásokat, és a törvénykezési periódus végéig, 2010 novemberéig hivatalban akar maradni.

A 19 munkapárti képviselő támogatásának híján a 120 fős kneszetben 67 mandátumot birtokló kormánykoalíció összeomlana, és az előre hozott választások valószínűleg a jobboldali Likud győzelmét hoznák.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.