HVG

Történelmet írtak vasárnap a francia választók. A névjegyzékbe felvett 43,6 millió polgár csaknem 84 százaléka járult az urnákhoz, amire az ötödik köztársaság alatt elnökválasztás első fordulójában 1965 óta nem volt példa. Ráadásul az 53 éves szocialista párti (PS) Ségolene Royal személyében először jutott be nő a második fordulóba. Az sem fordult még elő, amióta közvetlen elnökválasztás van Franciaországban, hogy a végső párviadal mindkét résztvevője újonc. Márpedig Royal és 52 éves ellenfele, a gaulle-ista Nicolas Sarkozy is most tesz először kísérletet a legfőbb közjogi méltóság megszerzésére. De újdonság az is, hogy az előző három elnökválasztással ellentétben ezúttal nem a jobb- és baloldal politikai társbérlete előzte meg a voksolást. 1995 óta ugyanis jobboldali elnök, Jacques Chirac és jobboldali kormánypárt, az Unió a Népmozgalomért (UMP) van hatalmon.

A választók mégsem büntettek, szolid többségük a jobboldalra szavazott. Bő 31 százalékuk adta voksát Sarkozyre, ami messze túlszárnyalja az 1981 óta négy elnökválasztáson indult Chirac első fordulós eredményeit, és megközelíti Valéry Giscard d'Estaing 1974-es teljesítményét. A hagyományosan a jobboldalhoz sorolt, annak idején éppen Giscard által gründolt és az utóbbi ciklusban az UMP-vel szoros szövetséget alkotó centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) elnökjelöltje, az 55 éves Francois Bayrou a voksok 18,5 százalékát gyűjtötte be, megháromszorozva ezzel 2002-es táborát. A szélsőjobboldali Nemzeti Front első embere, 78 évével a mezőny veteránja, Jean-Marie Le Pen kénytelen volt 10,4 százalékkal beérni, miközben ultranacionalista riválisát, Philippe de Villiers-t alig több mint 2 százalék támogatta.

A francia baloldal együttesen 1974 óta nem szerepelt elnökválasztáson ilyen gyengén, szocialista berkekben azonban az egyértelmű jobboldali térnyerés dacára óriási a megkönnyebbülés. Nem ismétlődött meg a 2002-es politikai földrengés, amikor Lionel Jospin kormányfő előtt orrhosszal Le Pen jutott a második fordulóba Chirac mellett. Párton belüli ellenlábasait megcáfolva Royal 25,8 százalékot ért el, majdnem pontosan ugyanannyit, mint 1981-ben Francois Mitterrand, aki a második fordulóban korszakos győzelmet aratott.

Igaz, a finisben a szokásos logikát félretéve a PS "hasznos szavazásra" szólította fel a baloldallal rokonszenvezőket, aminek meg is lett a foganatja. A felmérések szerint a többség nem azért voksolt Royalra, mert az ő programjával azonosult, hanem mert mindenképp ott akarta látni a szocialista jelöltet a második fordulóban. Ez éreztette is hatását: a négy szélsőbaloldali, valamint a kommunista és a zöldpárti jelölt összesen kevesebb mint 11 százalékot kapott. Ez még a fele sincs annak, amit e politikai áramlatok jelöltjei öt éve elértek.

A közvélemény-kutatók által az utolsó pillanatig lehetségesnek mondott meglepetés elmaradt, Bayrou annak ellenére sem tudta Royalt megelőzni, hogy rengeteg csalódott szocialista választó pártolt át a centrista politikushoz. Az utóbbi negyedszázad jobb- és baloldali váltógazdálkodását zsákutcának tartó, német mintára valamiféle nagykoalíciós modellt kínáló Bayrou azt még csak el tudta hitetni, hogy ő képviseli a megcsontosodott francia politikai rendszer alternatíváját, ám azt már nem, hogy a változást meg is tudná valósítani.

Az UDF liberális szárnya 2002-ben a Le Pen elleni összefogás jegyében betagozódott az akkor létrejött chiracista UMP-be, és Bayrou pártja mostanáig a kormánypárt árnyékában maradt, alig több mint kéttucatnyi nemzetgyűlési mandátummal. Jellemző az erőviszonyokra, hogy a minap a párizsi Le Figaro hasábjain Sarkozy közölte: az UMP a júniusi parlamenti választáson minden olyan egyéni UDF-képviselővel szemben jelöltet állít, aki a második forduló előtt nem sorakozik fel a jobboldal mögött.

Május első vasárnapján Bayrou hívei nagyjából fele-fele arányban szavazhatnak Sarkozyre és Royalra - vélekednek szociológusok, akik szerint a következő kéthetes kampány főként a centrumban lévőkért folyik majd. Bayrou mindkét irányban nyitva hagyta a kaput, de azt ígérte, jottányit sem enged abból a programból, amelyre 6,7 millióan szavaztak. Környezetéből kiszivárgott értesülések szerint azon fő a feje, miként tudná júniusban parlamenti helyekre váltani az április 22-én besöpört voksokat. Ehhez szüksége lehet egy, az UDF-et meghaladó, keresztényszocialista színezetű, új centrista tömörülésre. Ha ez így van, választói lelkiismeretére fogja bízni, hogy a második fordulóban kire szavazzanak. A Sarkozyvel való kiegyezést mindenesetre megnehezíti, hogy Bayrou az utóbbi hetekben egyre élesebben támadta a volt belügyminisztert, ráadásul a Royaléra emlékeztető retorikával.

Kérdés persze, mennyire hallgatnának Bayroura saját választói, hiszen az ő bázisa a legingatagabb. Royal és Sarkozy már csak ezért is közvetlenül igyekszik majd megszólítani Bayrou híveit. Elemzők szerint a szocialista jelöltnek könnyebb nyitnia a centrum felé. Vasárnap késő este a nyugat-franciaországi Melle-ben elmondott beszédében Royal már üzent is azoknak, akik szerint "lehetséges és sürgős megválni attól a rendszertől, amely nem működik", egy hétfői nagygyűlésen pedig nyílt vitát ajánlott Bayrounak.

Royal élettársa, Francois Hollande szocialista pártfőtitkár azt hangoztatja, ha Bayrou tényleg változást akar, a szocialista jelöltnek kell segítenie, mert ő az igazi változás letéteményese. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a közvélemény-kutatások szerint a 18-24 éves korosztályban szavaztak a legtöbben Royalra, míg Sarkozy éppen a 60 év felettiek körében volt a legnépszerűbb.

Papíron esélyesebbnek tűnik Sarkozy, de személyisége sokkal inkább megosztó. A rendkívüli teherbírású, hiperaktív politikus - akinek céltudatosságát általában idegen származásából és alacsony termetéből eredő gyermekkori komplexusaival magyarázzák - sokakban félelmet kelt. Túl gépiesnek, lélektelennek, sőt agresszívnak tartják, a baloldalon szinte démonizálják. Royal rosszabb szónok, kevésbé felkészült és hozzáértő ugyan, ám kiegyensúlyozottabb, megnyugtatóbb, empatikusabb egyéniség. A kettejük közötti különbséget a közönség még egyszer lemérheti a második forduló előtti tévévitán. A Sarkozyvel kapcsolatos aggodalmakat csak fokozta, hogy lényegében átvette Le Pen jó néhány lózungját, főleg ami a bevándorlási és integrációs politikát, a francia nemzeti identitásra vonatkozó kijelentéseit illeti. Nem is sikertelenül, ami valódi meglepetés. A szélsőjobboldali politikusra csaknem 1 millióval kevesebben voksoltak, mint öt éve. A felmérések szerint megmaradt választóinak 60 százaléka kész Sarkozy mögé állni, hacsak Le Pen nem buzdítja tartózkodásra őket abból a megfontolásból, hogy egy újabb ötéves jobboldali kormányzás tovább marginalizálhatja a szélsőjobboldalt.

Vida László