2007. október. 19. 11:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 19. 10:57 Világ

Soros Busht bírálta

Élesen bírálta Soros György George Bush amerikai elnöknek azt a legutóbbi nyilatkozatát, amelyben egy harmadik világháború lehetőségét helyezte kilátásba az iráni atomprogram kapcsán.

A magyar származású amerikai üzletember a Berliner Zeitung című német lap pénteki számában megjelent interjúban annak az aggodalmának adott hangot, hogy az ilyen jellegű fenyegetések ténylegesen növelik egy katonai konfliktus veszélyét.
 
Soros úgy vélekedett: az Egyesült Államokban és Iránban hasonló a helyzet abban a vonatkozásban, hogy mindkét országban szélsőséges politikai erők vannak hatalmon.
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.