Torzított képe buktatta le a pedofilt - Fotó
Tizenkét fiatal fiú megrontásával vádolt pedofil fotóit tette közzé az Interpol. A férfi portréját digitálisan torzított fotókból sikerült visszaállítani német szakértőknek. Az eset ismételten rámutat arra: a képmanipuláció többre képes, mint gondoltuk volna.
Tizenkét gyermek megrontásáért keresik © AP |
Anders Persson, az Interpol gyermekbántalmazási esetekkel kapcsolatos képadatbázisának felelőse nem nyilatkozott arról, hogyan állították helyre a képeket, azt azonban elmondta, sokáig nem akarta tudatni a nyilvánossággal, hogy a torzított képekből visszaállítható az eredeti változat. Az eredeti aggályoknál azonban fontosabbnak bizonyult az a tény, hogy a rendőrségi szervek nem voltak képesek a gyanúsított nyomára akadni (a férfi képei 2004 decembere előtt készültek, sok közülük 2002-2003-ban lett rögzítve), a képek közlésével pedig a lakosságot is be lehet vonni a férfi hollétének kiderítésére. Az Interpol kéri azokat, akik felismernék a helyreállított fotókon látható férfit, lépjenek kapcsolatba a rendőrséggel és ne essenek az önbíráskodás hibájába.
Az internetes fórumokon hosszas vita indult meg azzal kapcsolatban, hogy az illusztrációnkon is látható torzított képet házi módszerekkel miként lehet helyreállítani. Sokak szerint az Adobe Photoshop vagy a GIMP képmanipuláló program használatával a hasonló módosítások (a képen az úgynevezett Twirl effektus látható) könnyűszerrel elvégezhetők.
Az eset arra is rámutat, hogy jelentős tévhitek élnek az emberekben a digitális képmanipulációkkal kapcsolatban. Számos torzítást, például a nagyon jellegzetes elmosást, a televíziós műsorokból is ismert kikockázást vagy a cikkünkben is említett Twirlt vissza lehet állítani. Az indiai Dheera Venkatraman például rámutatott arra, hogy a digitális fotók kikockásított részeiből egy matematikai modell segítségével vissza lehet állítani az eredeti, részleteit szinte alig vesztett fotót – a matematikus példájában egy kikockásított bankszámlaszám szerepel. Venkatraman arra szólítja fel olvasóit, hogy ha már kényes adatokkal teli hivatalos vagy személyes iratok fotóit kell publikálni, egyszerűen csak fedjék le egy fekete téglalappal az adott részt, azzal még a legjobb képhackerek sem tudnak mit kezdeni.
Az elmosás is visszaállítható © focusmagic.com |
Ennél köznapibb és kipróbálhatóbb megoldást kínál a világ grafikusainak ipari-standard képmanipulációs programjához, a Photoshophoz gyártott Focus Magic kiegészítő. Ezzel vissza lehet nyerni az elmosott képekben elrejtett részleteket, azaz hiába homályosítja el valaki az olvashatatlanságig autójának rendszámtábláját egy fényképen, a Focus Magic használatával szinte azonnal ki is nyerheti a képből a keresett információt.