2007. október. 01. 11:00 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 01. 11:02 Világ

Fatah-tagokat bocsátanak szabadon

Izrael elkezdte hétfőn 87 palesztin bebörtönzött szabadon bocsátását. A Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz vagy más kisebb csoportokhoz tartoznak, de nem tapad vér a kezükhöz, és ígéretet tettek arra, hogy nem vesznek részt erőszakos cselekményben.

A szóban forgó foglyokat a Negev-sivatagban található Keciót börtönből engedték ki, és autóbuszokra szállították őket, amelyek Ciszjordániába, illetve a Gázai övezetbe tartanak. A folyamat azonban technikai okok miatt néhány órával elhúzódik - közölte egy izraeli tisztségviselő.

A foglyok többsége a Fatah által ellenőrzött Ciszjordánia területéről, közel egyharmaduk pedig a június óta a rivális Hamász radikális szervezet ellenőrzése alatt álló Gázai övezetből származik.

A foglyok elengedésével Izraelnek az a célja, hogy támogatást nyújtson Abbásznak az iszlamista Hamásszal szemben a palesztin államiságról szóló, Washington kezdeményezte konferencia előtt. A zsidó állam jelenleg több mint 11 ezer palesztint tart fogva izraeli börtönökben.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Abbász elnök szerdán találkozik az izraeli kormányfő jeruzsálemi rezidenciáján abból a célból, hogy előkészítsék a novemberi nemzetközi értekezletet. A két fél között egyelőre nincs egyetértés arról, milyen jellegű közös dokumentumot fogalmaznak majd meg: a palesztinok a rendezésre vonatkozó részletes keretmegállapodást szeretnének, míg Izrael rövid, kevésbé pontosan fogalmazó nyilatkozatot támogatna.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.