2007. szeptember. 15. 12:22 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 15. 10:23 Világ

Szabadon engedték a New York Times bebörtönzött kínai újságíróját

Szabadon engedték szombaton Csao Jen (Zhao Yan) kínai újságírót, a The New York Times amerikai újság volt munkatársát, akit azért ítéltek szabadságvesztésre az ázsiai országok igazságügyi szerveii mert a vád szerint, "államtitkokat hozott nyilvánosságra" - közölte férfi családja.

Nővére elmondta, hogy három évi raboskodás után testvére egészégileg és szellemileg viszonylag jól van. Csao letöltötte hároméves büntetését annak ellenére, hogy számos nemzetközi jogvédő szervezet követelte szabadon bocsátását.

Az újságírót 2004 szeptemberében tartóztatták le azt követően, hogy lapja megírta az addig még hivatalosan be nem jelentett hírt, hogy Csiang Cö-Min, a kínai állam és kommunista párt egykori vezetője megválik a hadsereg főparancsnoki posztjától is. Az újság szerkesztőség váltig hangoztatta, hogy az értesülés nem Csaótól származik.

Csaót tavaly augusztusban felmentették az államtitoksértés vádja alól, de az ennél egyhébb vétséget jelentő csalás elkövetése miatt hároméves börtönbüntetésre ítélték. Ha államtitoksértésért marasztalják el a fellebbviteli tárgyaláson is, akkor akár 10 évi szabadságvesztést is kaphatott volna.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.