2007. szeptember. 05. 19:10 MTI Utolsó frissítés: 2007. szeptember. 05. 19:08 Világ

Gallup: az amerikai kongresszus támogatottsága alacsonyabb, mint valaha

Évtizedek óta nem volt olyan magas a washingtoni kongresszus tevékenységének elutasítottsága az amerikaiak körében, mint most. A megkérdezettek 48 százaléka nem helyesli a kongresszus működését, tétlenséggel vádolva a szövetségi törvényhozókat.

A közvéleménynek mindössze 18 százaléka ért egyet azzal,ahogyan a demokrata többségű kongresszus tevékenykedik - ez a legalacsonyabb mutató azóta, hogy a Gallup először 1974-ben
felmérést készített ebben a kérdésben.
   
A princetoni (New Jersey) központú cég szerdán ismertetett vizsgálata szerint a lakosság nem érzékeli, hogy a jelenlegi szövetségi törvényhozás érdemi előrelépést tett volna az iraki háború lezárása, az illegális bevándorlás rendezése érdekében vagy más olyan ügyben, amely a nép érdekeit szolgálná. A közvélemény azt is kifogásolja, hogy a törvényhozók túl sokat veszekednek Washingtonban, és túl sok a pártos politizálás. A válaszadóknak az a kis hányada is, amelyik nem ítéli el a kongresszus működését, úgy véli, hogy a törvényhozók eddig nem sok
eredményt tudnak felmutatni, de még esélyt kell adni nekik.
   
A felmérés szerint az amerikaiak 16 százaléka kifogásolja, hogy a kongresszus nem tett semmit Irak ügyében, 14 százalék úgy látja, nem irányul elegendő figyelem az emberek problémáira, 9 százalék pedig azzal vádolja a demokratákat, hogy nem azt teszik, amiért megválasztották őket.
 

 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.