2007. augusztus. 30. 19:50 MTI Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 30. 19:48 Világ

Casey: Irán változatlanul nem válaszol

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán között néhány napja létrejött egyezmény "semmin sem változtat" - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Tom Casey amerikai külügyi szóvivő. Előzőleg a bécsi székhelyű szervezet a dokumentumot jelentős előrelépésnek minősítette az Irán atomprogramjával kapcsolatos vitás kérdések tisztázása szempontjából.

Az ENSZ-szerv legfrissebb, Mohamed el-Baradei NAÜ-főigazgató által jegyzett jelentésének ezt a megállapítását Teherán azon nyomban üdvözölte.

Casey azonban a NAÜ véleményével ellenkező álláspontra helyezkedett, és kifejtette: Irán négy éve folyamatosan megtagadja, hogy válaszoljon a szervezet kérdéseire, amelyet a NAÜ a világ közössége nevében tesz fel neki. Irán ugyan belement abba, hogy akciótervben egyezzen meg a NAÜ-vel, de valójában nincs szüksége ilyenre. Már négy éve válaszolhatott volna a kérdésekre, de ezt nem tette meg, és az elkövetkező hónapokban sem fogja megtenni - mondta Casey.

Az augusztus 21-i megállapodásban rögzítették az iráni atomprogrammal kapcsolatos, még függőben lévő kérdések megválaszolásának menetrendjét. Az egyezség alapján Teherán fokozatosan tisztázza a felvetett ügyeket, beleértve a plutónium-kísérleteket és az urándúsítási terveket is.

Casey reagálása arra utal, hogy Washington továbbra is az Iránnal szembeni büntetőintézkedések mellett van. A külügyi szóvivő ugyanis kifejtette: Irán elutasítja, hogy alávesse magát a nemzetközi követelményeknek, következésképpen a világ közösségének fokoznia kell a Teheránra gyakorolt nyomást.



Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. március. 24. 06:30

Sokáig keresgélt a kormány, amíg megtalálta Kőnig doktort, hogy bemutathassa, milyen jól működik az egészségügy

Úgy tudjuk, több egészségügyi és orvos influenszert is megkereshetett a kormány az elmúlt időszakban, hogy miniszterelnöki megbízottat találjon „a betegtájékoztatás és a betegelégedettség fejlesztéséért”. A megbízást végül sokak meglepetésére a szakmában elismert, a politikától magát tudatosan távol tartó gyermeksebész, Kőnig Róbert vállalta el. A feladat azonban nem várt kihívásokat tartogathat a számára saját szakmájában és a politikai életben is.