2007. augusztus. 29. 09:51 MTI/hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. augusztus. 29. 10:40 Világ

Túlélők rémtörténetei Peloponnészosz tüzes pokláról

Már hatodik napja pusztítanak az erdőtüzek a görögországi Peloponnészosz-félszigeten és Évia szigetén, de csökkent a számuk és hevességük az előző napokhoz képest – közölték a tűzoltók. Ugyanakkor a vörös pokolból kimenekített emberek rettenetes rémtörténeteket mesélnek.

A Peloponnészosz félszigeti Élisz tartományban és az Évia szigeti Szeta falu közelében tomboló két nagy tüzet még nem sikerült lokalizálni, de már nem olyan hevesek, mint korábban – mondta a tűzoltóság egyik illetékese. A Peloponnészosz nyugati részében fekvő Eliszben három repülőgépet és két helikoptert vetettek be, Évia szigetén négy repülőgép és egy helikopter segítségével dolgoznak a tűzoltók.

Galéria, kattintson!
© AP

Közben a túlélők rémtörténeteket mesélnek a vörös kakas tombolásáról. „A kezemmel ástam gödröt a kopár szántóföldön, belevetettem magam a tűz elől, de a lángok keresztülmentek rajtam" – számolt be a súlyosan megsérült Szpirosz Kosa megmenekülésének drámájáról és barátai haláláról. A 25 éves albán származású földművest a Peloponnészoszi-félsziget nyugati partja közelében lévő Pírgosz kórházában ápolják – ebben a térségben pusztítottak leginkább a Görögországban augusztus 24-e óta tomboló erdőtüzek.

Galéria, kattintson!
© AP
„Éppen a barátainknál ebédeltünk Artemida faluban. Délután két óra felé járt az idő. Láttuk a tüzet a dombon, és fel sem fogtuk, hogy egyenesen felénk tart" – mondta a fiatalember, aki harmadfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán, a karján és a combján. „A barátom mondta, hogy vigyem el a feleségét és a négy gyerekét Zaharóba" – tette hozzá, a karjába bekötött infúzióra meredve, amelyen foszlányokban marad a bőr. Akkor még nem tudták, hogy Zaharóban több mint negyven ember leli halálát a lángokban.

„A felesége a négy gyerekükkel, két másik gyermekkel és az anyukkal autóba ült. Én motorbiciklivel mentem utánuk, de egy kilométernyire egy felborult tűzoltóautó torlaszolta el az utat. Ők gyalog mentek tovább. Én vissza akartam fordulni a faluba, de nem lehetett. Találtam egy frissen felszántott, kopár földet, kézzel ástam gödröt, majd amikor elfogyott az erőm, belevetettem magam, a lángok felettem zúgtak el" – mondta. "A szél parazsat hordott. (...) A bőrünkre tapadt. Csak a füstöt láttuk, és 30-70 méteres lángnyelveket".

Barátjával két órát várakozott, majd standpapucsban elindult az út felé. Ekkor találta meg a barátja felesége és négy gyermeke szénné égett holttestét. A 40 éves Athanasia Paraszkevoula halála, akinek holttestére úgy találtak rá, hogy utolsó mozdulatával is a három kisebb gyermekét ölelte át, egész Görögországot megrázta.

A halászfaluk, olajfaerdők, ciprusok, babérfák, a szárazságtól helyenként kiégett kukoricamezők tarkította Jón-tengeri partszakaszon ma hamu borította kiégett erdők és mezők feketéllnek.

Antoniosz Leftakisz, a kórház igazgatója elmondta: míg él, nem felejti el élete legszörnyűbb augusztus 24-jét és a kórházban felvett 130 sérültet, akárcsak a 41 áldozat szénné égett holttestét.

„A tűzesetek túlságosan összehangoltak voltak ahhoz, hogy ne bűncselekmény legyen" – mondta a kórházigazgató. Elmondta, hogy a kórházban ápolt sérültek „mindenüket, házaikat, állataikat” elvesztették.

© AP
A hatvanéves artemidai Magdalini Alekszandropolou annak köszönhette az életét, hogy éppen a kezében volt egy öntözőcső, amikor elérte a tűz. „A polgármester utána összegyűjtött bennünket a templomban. A mécsesekben lévő olívaolajjal próbálta enyhíteni az égési sérülések okozta fájdalmat" – mondta az idős asszony, mély szomorúságát fejezve ki a tűzvész valamennyi áldozata és a kecskéi miatt, amelyeket nem sikerült megmentenie.
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.