2007. július. 25. 10:10 Utolsó frissítés: 2007. július. 25. 10:15 Világ

Negyed százada húzódó per Romániában

Még évekig is eltarthat a román törvénykezés leghosszabb pere, amely során az egykori szocialista külkereskedelmi vállalat, a bukaresti Metalimportexport 37,5 millió dollárt követel többek között a Thyssen Krupp Steeltől.

1983 decemberében az ICE Metalimportexport pert indított az Otto Wolf America Inc., a Thyssen Krupp Steel AG, az Otto Wolf Gmbh és a Cideco cégek ellen, és négyüktől összesen 37,5 millió dollárt – plusz a késedelmi kamatokat – kért a nekik leszállított, de ki nem fizetett 68 246 tonna fémlemezért.

A Cotidianul napilap információi szerint az első tíz évben gyakorlatilag semmi sem történt, majd 1993-ban az első kerületi bíróság átdobta az ügyet a fővárosinak, ám itt további négy évig porosodott, amíg végre, első fokon helyt adtak a közben Metalimportexport Rt.-vé alakult külkereskedelmi vállalat kérésének, ám mindössze 17,9 millió dollár kifizetésére kötelezték az alpereseket. Már maga a tény, hogy 15 esztendő kellett az első határozat megszületéséig, rekordnak számít a román igazságszolgáltatásban.

Az alperesek természetesen fellebbeztek, a Legfelsőbb Bíróság ennek helyt is adott, aztán váratlanul az ország akkori főügyésze, a sokat vitatott Tanase Joita a Metalimportexport kérésére maga fellebbezett. Az igazságszolgáltatási cirkusz azóta is folyik, már regényt lehetne írni róla, miközben a francia Cideco meg is szűnt. Jelenleg az ügy a Fellebbviteli Bíróságnál pihen, és senki nem tudja megmondani, meddig kell várni a szappanopera újabb folytatására.

Gheorghe Musat, a Musat&Asociatii ügyvédi iroda egyik vezetője szerint az esettel kapcsolatos huzavona példátlan a román igazságszolgáltatás történetében, mert habár a két világháború között volt egy végeláthatatlan örökösödési per, de 13 év után az is lezárult.

Irházi János / Arad

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.