2007. július. 23. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 23. 08:26 Világ

Elhunyt Zahír sah, Afganisztán egykori királya

Kilencvenkét esztendős korában Kabulban elhunyt Zahír sah, Afganisztán volt királya - közölték afgán kormányzati forrásból.

A "nemzet atyja" megtisztelő címmel felruházott pastu Zahír sah 1933 és 1973 között volt a közép-ázsiai ország királya. Uralkodására, amelynek során óvatos modernizálással próbálkozott, úgy tekintenek vissza, mint a viharos afgán történelem egyik legbékésebb korszakára.

1973-ban unokaöccse, Daud Hán, aki köztársaságot hozott létre, puccsal megdöntötte a hatalmát, míg ő Olaszországban nyaralt. A történtek után már nem is utazhatott haza: 29 évig élt száműzetésben Olaszországban.

A vallási fanatikus tálibok hatalomból való elűzése után, 2002-ben tért haza Afganisztánba, ahol a nemzetközi közösség megbízásából az afgán hagyományos törzsi nagytanács, a loja dzsirga összehívásán munkálkodott, de azóta nem vállalt tevékeny szerepet a politikában.

Hirdetés