2007. július. 09. 13:19 MTI Utolsó frissítés: 2007. július. 09. 13:22 Világ

Schuster a Real Madrid edzője

Az egykori legendás játékost, és az edzőként sem ismeretlen Bernd Schustert nevezték ki a Real Madrid labdarúgócsapatának új vezetőedzőjévé.

A 47 éves német tréner eddig a Getafe együttesét irányította, és a június 28-án menesztett olasz Fabio Capellót váltja a kispadon, akivel a királyi gárda megnyerte a bajnokságot. Schuster spanyol lapértesülések szerint 480 ezer euróért vásárolta ki magát élő szerződéséből, hogy a Realhoz mehessen.

A szakember a kiscsapattal - amelynél két szezont töltött el - a legutóbbi idényben a pontvadászat kilencedik helyén zárt és, a klub története során először bejutott a Király Kupa fináléjába. A kupasorozatban ráadásul az egész szezon legnagyobb szenzációját produkálta együttesével, amikor az elődöntőben az FC Barcelonát ejtette ki úgy, hogy az első mérkőzésen 5-2-es vereséget szenvedett a gárda. A döntőben aztán a Getafe 1-0-ra kikapott a címvédő Sevillától.

Játékosként a zsenialitása mellett nehéz természetéről ismert Schuster 316 spanyol bajnokin lépett pályára a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid csapataiban, amelyekkel többek között három bajnoki címet és hat Király Kupa-elsőséget gyűjtött be.

A német válogatottal - amelyben 21-szer lépett pályára - 1980-ban, mindössze 21 évesen Európa-bajnokságot nyert, ám csupán 1984-ig volt tagja a nemzeti együttesnek, ugyanis nem kapott több meghívót, miután összeveszett csapattársaival. Hazájában 1978 és 1980 között az 1. FC Kölnben, majd 1993 és 1996 között a Bayer Leverkusenben játszott.

Edzőként a Getafét megelőzően a Levante és az ukrán Sahtar Donyeck együtteseinél dolgozott az élvonalban, igaz, mindkét klubtól kevesebb mint egy év után a gyengébb eredmények miatt menesztették.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.